2004.11.13. 01:14
Házat újít és autót venne harmadik nyertesünk
A miskolci bútorasztalos és családja nem akarta elhinni, hogy megnyerték lapunk 5,5 millió forintos heti díját. Nagy Jenő gyanakvó felesége kisebb nyomozásba fogott, hogy kiderítse: nem telefonos tréfáról van-e szó.
Sem Nagy Jenő, sem felesége nem akarta elhinni a hírt, hogy megnyerték az 5,5 millió forintot. Az első percekben biztosak voltak benne, hogy csak a bolondját járatják velük. Mert volt már egyszer ilyen az életükben. Évekkel ezelőtt egy keresztrejtvénnyel majdnem nyertek 40 ezer forintot.
El is mentek a helyszínre, ahova hívták őket, de ott csak egy temetőt találtak. Nem csoda hát, hogy Nagy Jenőné telefonbetyárokra gyanakodva visszahívta szerkesztőségünket. Kinyomozta, valóban ott dolgozik-e munkatársunk. Csak ekkor merték komolyan venni, hogy egyik napról a másikra milliomosok lettek.
– Még most is alig tudom elhinni. Soha nem nyertem semmit, csak nem olyan rég egy Kiskegyed-előfizetést – meséli Nagy Jenő. A szűk családi körön kívül senki nem tud a nyereményről.
A család azonban már lényegében előre elköltötte a milliókat. Felújítják a házukat, mert meg van az vagy 60 éves is, ráfér a renoválás. Új bútorokat is vennének. Az autót is le kellene cserélni, 19 éves a járgány, sok vele a baj. Újra valószínűleg nem telik, annyi az elmaradt beruházás a családban. De mindenképp vesznek egy nem túl régi kocsit.
Nagy Jenő havi 110 ezer forintos keresetéből és felesége tanári fizetéséből nem jutott volna semmi effélére. Szinte elfogy minden az utolsó fillérig a hó végére.
Nagy Jenőnek egy fia és egy lánya is van, 10 és 11 évesek.
Nagy Jenő
Nős, két gyermek apjaÉletkor: 42 év
Foglalkozás: bútorasztalos
Iskolai végzettség: gimnázium
Lakóhely: Miskolc
Otthon: kertes családi ház
Hobbi: rejtvényfejtés, olvasás
Havi jövedelem: 110 ezer forint
Kedvenc étel: babgulyás
Kedvenc újság: Reggel
Autó: 19 éves Fiat
Mindennap a Reggellel kezdi a reggelt
Nagy Jenőék kezdettől fogva olvassák a Reggelt. Eddig csak újságosnál vették, de mostantól elő fognak rá fizetni. – A sportot mindig elolvasom benne. A híreket is. Bár Miskolcon élek és ritkán járok Budapesten, mégis érdekelnek a budapesti cikkek is – mondja Nagy Jenő. Az tetszik leginkább az újságban, hogy annyira jól, érthetően vannak megírva a cikkek.