2008.06.16. 13:26
Hisztéria az elsősegély doboz körül
Kitört az elsősegély-felszerelés láz az országban. Sok autós csak most szembesült azzal, hogy az egészségügyi dobozt időnként ellenőrizni kell.
„Szerencsém van – mondja egy középkorúm férfi a patika előtt, kezében sötétkék egészségügyi doboz. – A tévéből értesültem, hogy a rendőrök rászálltak az autósokra, és mindenkitől ezt kérik. Az enyém még a gyári doboz. Tíz éves az autó, 2004-ben kellett volna cserélnem a steril kötszereket. De megúsztam, nem kaptak el, úgyhogy most veszek mindent, ami kell.”
Persze az egészségügyi doboznak nem azért kell szabályosnak lennie, hogy azzal a rendőrnek örömöt szerezzen az autós. Baleset bárkivel történhet, s nem jó a bajban szembesülni azzal, hogy a párszáz forintos steril kötszerek nincsenek kéznél. Ráadásul fokozott ellenőrzésről sincs szó. A rendőrök most sem kérik gyakrabban az eü-dobozt, mint máskor.
„A rendőrségnek nem az a célja, hogy minél több autós büntessünk meg – mondta el kérdésünkre az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályán Lovász Győző alezredes. – Fontosabb feladat a szabálytalanságok és a balesetek számának visszaszorítása, ezért az intézkedő rendőrök erre koncentrálnak.”
Nem igaz tehát, hogy a hatóság rászállt volna az autósokra. Mint azt az alezredes elmondta, a rendőrnek joga van ugyan ahhoz, hogy kérje a kötelező tartozékokat, de az kizárt, hogy egy hiányos, vagy lejárt egészségügyi doboz miatt harmincezer forintos büntetést szabjanak ki a szabálysértési eljárás során.
„Ahol minden más rendben volt, ott még feljelentés esetén is csak a figyelmeztetés kategóriájába esik egy ilyen hiányosság – teszi hozzá Lovász Győző. – Ha valakit mégis megbüntettek, annak más, komolyabb oka lehetett.
A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál elmondták, hogy a vizsgára jelentkező autóknál ellenőrzik az egészségügyi dobozt is. Elvben tehát nem lehetnek lejárt szavatosságú készletek, hiszen a leghosszabb idő négy év amelyre érvényesítik a forgalmikat. A gyári eü-dobozok viszont ennél hosszabb ideig, rendszerint 5–6 évig jók.
A patikákban az elmúlt napokban megnőtt a kereslet az egészségügyi dobozok és azok tartozékai iránt. A nagy gyógyszertárak egy részében valóban kifogytak a készletek, de a kisebb forgalmú helyeken mindenből akad még. A kötszergyártók és a nagykereskedők ígérete szerint két hét alatt rendeződik a helyzet.
Az egészségügyi doboz felbontás után is használható. A lejárt határidejű doboz felbontását és a lejárt szavatosságú kötszerek és tartozékok kicserélését, a dobozban lévő termékekkel egyenértékű kötszerekre semmi sem tiltja, sőt az elsősegélynyújtásról szóló 15/1972 (VIII. 5.) EÜM rendelet azt elő is írja. A plomba hiányában lévő doboz tartalmának meg kell felelnie a felszerelés részeként a dobozban lévő tartalomjegyzékben felsoroltaknak és érvényes felhasználhatóságúnak kell lenniük.
A plomba sértetlensége tehát csak egyszerűbbé teszi az ellenőrzést, de ennek hiányában sem büntethet a rendőr. Ilyenkor a doboz típusától (A, B, C) függően a tartalmat és a steril termékek szavatosságát vizsgálhatják át tételesen. Néhány gyógyszertár ugyan vállalja, hogy ellátja „zárjeggyel” a dobozt, de erre nincs szükség. Csere előtt viszont érdemes átnézni a termékek listáját, és mérlegelni, hogy mi éri meg jobban: a pótlás, vagy egy új doboz beszerzése.