2008.07.13. 06:52
Üzemanyagcellás autót fejlesztenek a Suzukinál
Nem újdonság a Suzukinál a hidrogénhajtás, hiszen évek óta kísérleteznek az üzemanyagcellás rendszerekkel.
Korábban a három Wagon R modellben próbálták ki a környezetbarát technológiát, s most megkezdték az SX4-FCV üzemanyagcellás modell közúti tesztelését is. A japán gyártó és a General Motors (GM) 2001 óta fejleszti közösen a járművet.
Az SX4 már az első próbákon kiváló eredményt produkált. A GM által gyártott nagy teljesítményű üzemanyagcellájának köszönhetően az autó hatótávolsága eléri a 250 kilométert. A folyékony hidrogén tárolására alkalmas üzemanyagtartályt a Suzuki fejlesztette, csakúgy, mint azt a könnyű, kisméretű kondenzátort, amely a fékek használatakor nyert energiát az üzemanyagcella terhelésének csökkentésére fordítja gyorsításkor.
A jármű méretei szinte teljesen megegyeznek a benzinmotoros kivitellel, és ugyanúgy öt személyes az utastér is. Az üzemanyagcella 80, a motor 68 kilowattos teljesítményre képes. Az autó végsebessége 150 kilométer per óra. A Suzuki az SX4-FCV közúti tesztjeinek eredményei alapján fejleszti majd tovább a modellt, s készíti el az autó szériaváltozatát.
ÁNT -->