2008.12.06. 15:35
Három hétig hánykolódik az óceánon a Dakar nyolcszáz járműve
Egy hétig rakodták a franciaországi Le Havre kikötőjében azt az óceánjárót, amely a Dakar rali autóit szállítja Argentínába. A magyar versenyzők gond nélkül behajóztak.
A kihívás ugyanaz, csak a helyszín új – ezzel a gondolattal szeretnék jelezni az Afrikából új kontinensre vándorló rali szervezői, hogy a Dakar semmit sem veszít férfiasságából azzal, hogy Dél-Amerikában rendezik a futamot. A csaknem tízezer kilométeres verseny január harmadikán kezdődik Buenos Airesben, és itt lesz a befutó is két héttel később.
Az idei futam különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen az Afrikában megszokott hőség, és a homok után itt a nyár és a tél minden nehézségével meg kell majd küzdeniük a versenyzőknek. A sivatagi szakaszok mellett a járgányoknak fel kell kapaszkodniuk az Andok 3000 méter magas csúcsaira, kilométeres homokdűnéket kell legyőzniük, és napokig kell majd kősivatagokon át hajtaniuk.
Két hét, 9547 kilométer
Szakasz Távolság1. Buenos Aires–Santa Rosa 733 km
2. Santa Rosa–Puerto Madryn 837 km
3. Puerto Madryn–Jacobacci 694 km
4. Jacobacci–Neuquen 488 km
5. Neuquen–San Rafael 763 km
6. San Rafael–Mendoza 625 km
7. Mendoza–Valparaiso 816 km
8. Valparaiso–La Serena 652 km
9. La Serena–Copiapo 537 km
10. Copiapo–Copiapo 686 km
11. Copiapo–Fiambala 680 km
12. Fiambala–La Rioja 518 km
13. La Rioja–Cordoba 753 km
14. Cordoba–Buenos Aires 792 kmJóllehet a versenyig még majd egy hónap van hátra, az első hivatalos aktuson túl vannak az európai csapatok. A franciaországi Le Havre kikötőjéből kifutott a Dakaron részt vevő járműveket szállító teherhajó. A berakodást egy könnyített adminisztratív és technikai átvétel előzte meg. Az első akadályt mind a hat magyar egység gond nélkül vette. A versenyzők konténert is bérelhettek, ami nagyban könnyíti a ki- és berakodást. Ráadásul az így szállított autók nem a saját lábukon hagyják el a hajót, ezért a műszaki meghibásodás esélye is csökken.
A Grand Benelux névre keresztelt óceánjáró karácsony előtt érkezik Buenos Airesbe, ahol további csaknem száz versenyjármű – elsősorban az amerikai, ázsiai és dél-amerikai csapatok – teljesíti a technikai átvételt.
Magyarországot a motorosok között Dési János (KTM), az autók mezőnyében a Szalay–Bunkoczy (Opel), a Palik–Darázsi (Nissan), és a Liszi–Fenesi (Mitsubishi) kettős képviseli. A csapatokat két kamion támogatja a Darázsi–Bahor–Kis (MAN) és a Szaller–Pócsik–Csitári (MAN) összeállításban.
1. Buenos Aires–Santa Rosa 733 km
2. Santa Rosa–Puerto Madryn 837 km
3. Puerto Madryn–Jacobacci 694 km
4. Jacobacci–Neuquen 488 km
5. Neuquen–San Rafael 763 km
6. San Rafael–Mendoza 625 km
7. Mendoza–Valparaiso 816 km
8. Valparaiso–La Serena 652 km
9. La Serena–Copiapo 537 km
10. Copiapo–Copiapo 686 km
11. Copiapo–Fiambala 680 km
12. Fiambala–La Rioja 518 km
13. La Rioja–Cordoba 753 km
14. Cordoba–Buenos Aires 792 km -->