2008.06.14. 06:01
Fokozott védelem kell a kisbabák bőrének a nap ellen
Szakemberek szerint már a húsz év alatti háromszori leégés bizonyítottan növeli a bőrrák kialakulásának esélyét.
„Három éves kor alatt a kisbabákat nem szabad tűző napra vinni, napoztatásuk tilos – mondja Vass Ilona bőrgyógyász. A gyermekek esetében a barnaság nem az egészséget jelenti, hanem hogy a bőrük már védekezésre kényszerült a napsugarak ellen. Ezért körültekintően kell a gyermekeket a napra engedni.” Nyaralás alkalmával az 50, vagy 50+ faktorszámú fényvédő krémek használata ajánlott – akár még a szülőknél is, hiszen egyre több a bőrproblémás felnőtt. Az első bekrémezést már a strandra indulás előtt fél órával meg kell tenni. A közvetlen napsugaraktól
Fényvédős fürdőruci
Egyes nagyobb áruházláncok polcain már itthon is megtalálható a fényvédővel ellátott impregnált fürdőruha. Ehhez a térdig, könyékig érő kis ruhához hozzá illő légiós sapka is tartozik, amely a gyermek nyakát is védi. Ez a ruha tökéletesen óvja a gyermek bőrét a vízben pancsolás közben.
a krémezés ellenére óvni kell a kicsiket. A homokozó, udvari pancsoló legyen árnyékos helyen.
„A krémek mellett a leghatékonyabb a mechanikus védelem – mondja Vass Ilona. Mindig legyen a gyerekeken póló, kalap, és akár egyéves kortól megfelelő UV–szűrős napszemüveg. A kocsiban sétáltatott pici babákat is krémezzék be az anyukák indulás előtt. Egyéves kor alatt nem kémiai, hanem fizikai fényvédővel ellátott krémeket kell alkalmazni. Ezek a készítmények nem elnyelik, hanem visszaverik a fényt és nem terhelik a babák bőrét.” Amikor mégis megpirult a kicsi bőre, érdemes DNS–védő hatóanyagot tartalmazó készítménnyel bekenni. Ez a patikákban kapható krémzselé hűsíti a bőrt és megvédi a bőr sejtjeit a maradandó károsodástól.
Wlcsek Fényvédős fürdőruci Egyes nagyobb áruházláncok polcain már itthon is megtalálható a fényvédővel ellátott impregnált fürdőruha. Ehhez a térdig, könyékig érő kis ruhához hozzá illő légiós sapka is tartozik, amely a gyermek nyakát is védi. Ez a ruha tökéletesen óvja a gyermek bőrét a vízben pancsolás közben.
-->