2009.02.25. 06:23
Pályázatok iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává. A nemzetközi kezdeményezés, melyhez Magyarország is csatlakozott egyik legfontosabb célja, hogy tudatosítsák a jövő generációiban a víz védelmének jelentőségét, s az életben betöltött szerepének fontosságát.
Az esztergomi Duna Múzeum a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal közösen idén is pályázatot hirdet iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából. Az idei világnap mottója: Határokkal osztott vizek - Határtalan lehetőségek. A március 22-i eseményre irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal lehet jelentkezni, de lesz tésztahíd-készítő és internetes verseny is. A pályázatokra hazai és határon túli iskolák is nevezhetnek. A versenyre évről évre egyre több intézmény jelentkezik, de még most sem késő elkezdeni a felkészülést. Az internetes vetélkedő már elindult, a többi megmérettetésre március 6-ig lehet jelentkezni.
A tésztahíd-készítő versenyre egy létező, határon átívelő híd makettjét kell elkészíteni száraztésztából. Az irodalmi és képzőművészeti alkotásokat Víz, ami elválaszt és összeköt címmel várják óvodás kortól felső tagozatig. A munkákat a területileg illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokhoz kell benyújtani. További információk a Duna Múzeumnál Bárd Editnél kaphatók.
W. A. Élővíz -->