2020.02.04. 22:30
Eddig tartott: egyszerűen végleg vége a telefonlegendának
Az okostelefonozás kezdetén, aki számított, annak ilyen telefonja volt. Marad a tapizás.
Forrás: Shutterstock
Kicsi volt, okos, feltörhetetlen, megbízható és szerethető. De nem pusztán ez volt a BlackBerry sikerének kulcsa, hanem az, hogy a fekete, apró pöttyökkel szórt mobilt (blackberry = szeder) igazi, teljes qwerty billentyűzettel adták.
Nem volt (annyi) félreírás, csúszkáló tapizás, mint a később sikert aratott érintőképernyős telefonokon: aki adott magára, üzletemberektől politikusokig, mind csakis ezt használta.
Vélhetően ami az előnye volt, az lett a veszte is
Az egyre divatosabb érintőképernyő a nagy kijelzővel elszerette a felhasználóit, de a Blackberry rendületlenül ragaszkodott a klaviatúrához, meg a saját szoftveréhez és nem közösködött másokkal.
A gyártó már egyszer lemondott a készülékről, s 2016-ban eladta a kínai TCL Communication vállalatnak. A kínaiak persze rögtön Androidot tettek rá, de immáron az sem segített: a droidos Blackberry okostelefonok elenyésző részesedést szereztek maguknak a piacon.
A mostani bejelentés szerint augusztus végén a licenc lejártával
végleg beszüntetik a Blackberry okostelefonok gyártását.
Az okostelefon-üzletág feladását követően a kanadai Blackberry vállalati szoftverek fejlesztésére összpontosította profilját.
— BlackBerry Mobile (@BBMobile) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">February 3, 2020
Borítóképünk illusztráció