2024.01.02. 06:00
Oroszország és a NASA megegyezett a közös űrrepülések meghosszabbításáról
Oroszország és az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) megállapodott arról, hogy 2025-ig meghosszabbítják közös repüléseiket a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - jelentette be csütörtökön az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Alones
Az ISS általános működésének megbízhatósága és annak szavatolása érdekében, hogy a Roszkoszmosz és a NASA legalább egy-egy képviselője jelen legyen az állomás saját szegmensében, 2023-ban megállapodás született az amerikai partnerekkel a közös repülések 2025-ig történő meghosszabbításáról – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint az Oroszország és a NASA közötti, az ISS-re irányuló repülésekről szóló megállapodáshoz két kiegészítést írtak alá e célból 2023 júliusában és decemberében.
Oroszország már 2022 júliusában bejelentette, hogy 2024 után ki akar vonulni az ISS-ről, ahol űrhajósai állandóan tartózkodnak, és amelynek működtetésében kulcsszerepet tölt be. A Roszkoszmosz egy új orosz űrállomás létrehozását tervezi.
Októberben Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy az orosz űrállomásnak az első szegmensét 2027-ben kell pályára állítani, egyben ígéretet tett arra, hogy a közelmúltbeli kudarcok ellenére folytatják az űr meghódítását.
Az orosz űrszektor, amely történelmileg az ország büszkesége, évek óta finanszírozási problémáktól, korrupciós botrányoktól és kudarcoktól szenved, mint például a Luna-25 holdszonda augusztusi elvesztése.
Az ISS-t, amely az Európát, Japánt, az Egyesült Államokat és Oroszországot tömörítő nemzetközi együttműködés példaképe, 1998-ban kezdték el összeállítani. A tervek szerint 2024-ben állt volna le, de a NASA becslése szerint 2030-ig működhet.
Digitália
- Tragédia: nyilvánosságra hozták a videót a Titan búvárhajó roncsairól és az utolsó üzenetet
- A megnémult képviselő helyett mesterséges intelligencia szólalt fel a parlamentben
- Már „polcról levehető” a Moderna rák elleni védőoltása
- Önt csalja a házastársa! Diszkrét részletekért kattintson ide!
- Egészen meglepő segítséget nyújt az Apple új AirPods Pro 2 fülhallgatója