2008.07.14. 06:36
Előbújtak a gyilkos galócák
Az elmúlt napok meleg és csapadékos időjárása ideális körülményeket biztosít a gombák, azokon belül is a gyilkos galóca fejlődéséhez – hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal.
A gyilkos galóca halálosan mérgező gombafaj, fogyasztása minden évben okoz halállal végződő megbetegedéseket. Arra azonban már évek óta nem volt példa, hogy rögtön július első hetében három mérgezés forduljon elő. A szakemberek szerint az esetek némi odafigyeléssel, és a gombákat bevizsgáló ellenőrök megkérdezésével elkerülhetők lettek volna.
A gombaszezonban minden olyan piacon, ahol gombaértékesítés folyik, a gombaszakértők a piac nyitva tartásának teljes ideje alatt a fogyasztók rendelkezésére állnak. Ezt a szakellenőri tevékenységet nem csak azok vehetik igénybe, akik a kereskedőktől vásárolnak, hanem a saját fogyasztásra gyűjtők is. Az ingyenes gombaellenőrzésről minden esetben a piac üzemeltetőjének feladata gondoskodni. Az ellenőrök a kosár teljes tartalmát egyenként átvizsgálják, az esetleg mérgező példányokat elkülönítik. A gyakorlatlan gyűjtőknek a mérgező példányok elkerülése mellett arra is érdemes vigyázniuk, hogy már védett gombák is vannak hazánkban. A tölcséres formájú, okkersárgás kalapú gomba eszmei értéke ötezer forint.
Aki gombát szed, a következőket tegye
- Csak azok gyűjtsenek vadon termő kalapos gombát, akik teljes biztonsággal felismerik a mérgező gombafajokat.- Az étkezésre szánt gombákat minden esetben mutassák be gombaszakértőnek.
- Csak az ellenőr vizsgálatát követően fogyasszanak vadon termő gombát.
- Ha rosszullétet éreznek a gombafogyasztás után, azonnal forduljanak orvoshoz.
- Minden egyes étkezésre szánt gombafajból tegyenek el egy-egy darabot 2 napig. Így mérgezés esetén gyorsabban meg lehet határozni a mérgezést okozó gombafajt.
W. A. Aki gombát szed, a következőket tegye - Csak azok gyűjtsenek vadon termő kalapos gombát, akik teljes biztonsággal felismerik a mérgező gombafajokat.
- Az étkezésre szánt gombákat minden esetben mutassák be gombaszakértőnek.
- Csak az ellenőr vizsgálatát követően fogyasszanak vadon termő gombát.
- Ha rosszullétet éreznek a gombafogyasztás után, azonnal forduljanak orvoshoz.
- Minden egyes étkezésre szánt gombafajból tegyenek el egy-egy darabot 2 napig. Így mérgezés esetén gyorsabban meg lehet határozni a mérgezést okozó gombafajt. Gyilkos galóca -->