2016.08.19. 13:27
Kiadta első jazz kislemezét Kluet, az orangután
Kattintás után már bele is lehet hallgatni.
Az orangutánok nagyon intelligens és kísérletező kedvű majmok, de odáig még egyik se merészkedett el, hogy kiadjon egy kislemezt. Most ez is megtörtént, Kluet, a szumátrai orangután piacra dobta improvizatív jazz-bemutatkozását, éppen ma, az orangutánok világnapján – mert hogy ilyen is van.
Kluet Ausztráliában, az Adelaide-i állatkertben él és alkot, gondozója pedig azt meséli, az állat az ő iPhone-ján komponálta meg a dalt, a Garage Band alkalmazással.
A kislemezt az állatkert honlapján lehet megvásárolni, fix ára nincs, mindenki annyit fizet érte, amennyit akar. A bevételeket a művészre és fajtársaira fordítják majd, illetve az akcióval felhívják a figyelmet arra is, hogy a szumátrai orangután egyre inkább veszélyeztetett fajjá válik: ma már csak mintegy 7000 példány él belőlük szabadon, és félő, hogy hét éven belül akár ki is pusztulhatnak.
Most pedig hallgassunk bele a Give me a Klue című számba: