Révész Sándor: "Örülök, mert minden okom megvan rá"

Izgalmas rock-történeti eseménynek néz elébe az egykori, legendás Piramis együttes rajongótábora: augusztus 12-én újra együtt áll a Barba Negra Track színpadára Révész Sándor és Závodi János, a zenekar két karizmatikus frontembere. Révész Sándor azt mondja, még egyszer utoljára meg akarta idézni azt a korszakot és elénekelni a Piramis nagy sikereit, ezért alapította meg a Piramis évek formációt.

 
- Milyen a viszonya az elengedéssel, elmúlással?
- Kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, amióta Szepes Mária néni megértette velem, hogy a halál a születés ikertestvére, és azóta nem is olyan félelmetes. Honnan jutott ez az eszébe?
- Somló Tamás haláláról.
- Nagyon mélyen érintett az elvesztése. Nagyra tartottam őt, kedvességében, emberségében, kollegialitásában utolérhetetlen ember volt. Amikor hallottam a hírt, eszembe jutott egy 1987-es koncert Dániában. Presser hívott, hogy lépjek fel velük, mert nem volt biztos, hogy a Tomi Spanyolországból időben megérkezik. Az utolsó pillanatban persze befutott és úgy alakult, hogy végül együtt voltunk aznap este a színpadon. Kedves emlék.
- Több interjújában láttam Szepes Mária barátságát említeni. Hogyan ismerkedtek meg?
- A spirituális ébredésem indított felé. Egy fotóriporter barátom vitt el hozzá, akivel hosszú éjszakákba nyúló beszélgetéseink voltak, az élet lényeges kérdéseiről. Időnként aztán eljutottunk arra a pontra, amikor azt mondta, ő erre már nem tudja a választ, de tud valakit, aki igen. Szepes Mária néni volt az. 1979 őszén vitt el hozzá és rögtön az első találkozásunk meg is pecsételte a barátságunkat. 26 voltam, hosszú haj, bőrszerkó és mindenféle ékszerek nyomatékosították az akkori életérzéseimet. Ő hetven volt akkor, egy igazi budai úriasszony. Kézen fogott, mélyen a szemembe nézett és azt mondta, mi már nagyon régóta ismerjük egymást.
- Az akkor már bőven a Piramis korszak volt. A legnagyobb sikerei közepette ébredt spirituálisan? Ez érdekes.
- Az élet akkoriban nemcsak sokat adott, de sokat el is vett tőlem. 23 éves voltam, amikor édesanyám eldobta magától az életét, ez teljesen felforgatta a lelkemet. A szüleim válása után engem a nagyszüleim neveltek, igazi anya-fiú kapcsolat sosem volt közöttünk és talán pontosan ennek a szétesettségnek az okán, őrülten meg akartam érteni, ami történt. Ez volt az a lelki csomópont, aminek kibogozásában Mária néni rengeteget segített nekem és nagyon sok másban is, persze. Élete végéig igaz barátok voltunk, ami hatalmas megtiszteltetés és öröm volt nekem.
- Az édesapjával a szülei válása miatt volt nehéz a kapcsolata?
- Nemcsak azért, de az egy sokáig égő seb, egy nehéz teher volt, hogy öt éves koromban magunkra hagyott az anyámmal. Negyven éves voltam, amikor képes voltam meghozni azt a döntést, hogy ezt a nehéz terhet nem akarom tovább cipelni. Életének az utolsó tíz évében nem is tartottam már vele a kapcsolatot.
- Haragudott rá?
- Akkor már nem. Addigra tudtam teljesen őszinte és objektív lenni. Csináltam egy hatalmas leltárt magamban, sorra vettem, mi mindent követett el ellenünk, mit tett meg értünk és elég szigorú volt a végösszeg. Arra jutottam, hogy szeretem őt, de nem akarok találkozni vele többé. Máskülönben egy kitűnő szellemiségű férfi volt. Sebészorvosként dolgozott és miközben úgy élt, mint egy világfi, egy nagyon magának való ember volt.
- Amióta apa lett, jobban vagy éppen kevésbé érti őt?
- Apaként ő annyira nem volt értelmezhető az életemben, hogy ez a viszonylat fel sem merül. Inkább azt mondom, érett férfiként sok mindent megértettem a bűneivel kapcsolatban, hogy csak a szabadságáért hazudott és ártott annyit az anyámnak. És éppen ezért is mentem tőle távolabb. Ha meg tudjuk ezt beszélni, mint férfi a férfival, talán az segít, de addigra lekéstünk az őszinteségről, akkor már nagyon beteg volt. Ő gyakran mondogatott egy latin kifejezést, azt, hogy post festa, vagyis ünnep utáni pillanat. Úgy éreztem, a betegágyánál szemrehányást tenni egy ilyen elmúlt pillanat lenne, hazudni viszont nem tudtam már neki.
- Megbocsátott neki?
- Igen. Barátként álltam és búcsúztam el tőle a sírjánál.
- Az, hogy sokáig nem akart gyereket, ebből következett?
- Tudat alatt meglehet, de tudatosan inkább a riasztó jövőtől akartam megkímélni a születendő gyermekem. Persze az is tény, hogy ha korábban születtek volna meg a gyermekeim, nagyon nehéz lett volna elkerülni, hogy ne ismételjem meg velük, ami velem megtörtént. A sors dramaturgiája bizonyosan nem volt véletlen, hogy erre éretten találtam meg azt a nőt, Juditomat, akinek elhittem, és aki megértette velem, amikor állapotos lett, hogy ne pazaroljam az időt a félelmeimre és ne a szorongásaimmal törődjek, hanem az életre és az örömre figyeljek. Igaza volt. Ráhel nagy ajándék az életemben, bizonyos értelemben egy erkölcsi megtisztulás is volt számomra az ő születése. Hatalmas érzelmi töltést ad, igyekszem a lelkének minden rezdülését átélni és a fejlődése minden pillanatára nyitott szívvel figyelni. Hat és fél éve, mióta megszületett, egy megbonthatatlan hármas egységben, egymás kezét fogva létezünk. Kései apaként a legfontosabb, amit adni tudok számára az az állandó jelenlétem.
- Ebben a szerepben, hogyan képzeljük el Révész Sándort? Laza, rockos apuka?
- Nem játszom szerepeket, ösztönből, zsigerből élem át a kapcsolatot a lányommal, de nem laza és rockos vagyok ebben, inkább féltő és gondoskodó. Szülői mintaként, én egy idős asszony habitusát hozom magammal, miután lényegében a nagymamám nevelt fel. Ha az ember a nagymamájával megy a piacra, nem rohangál például át a piroson, főleg féltő tiltások között éltem az életem. Ennek ellenére arra törekszem, hogy csak az aggodalmaim miatt ne tiltsak neki semmit, és amiről Ráhel meggyőz, hogy ő azt tudja, azt akkor is hagyom, ha közben féltem, inkább nagyon figyelek rá.
- Az, hogy megállapodott, az is Juditnak, az elmúlt 63 évnek, vagy minek köszönhető?
- Annak, hogy érettebb lettem és mindketten tettünk engedményeket ennek érdekében. Fiatalon persze sok hibát és bűnt követtem el nők ellen. Nem keveset hazudtam, amivel nem kevés könnyet okoztam. Mára viszont a múltbéli életmódom számtalan olyan kinövését magam mögött hagytam, ami korábban nekem és másoknak is bonyodalmakat és fájdalmat okozott. Minden tőlem telhető módon igyekszem felnőni a koromhoz.
- Ha már mondja a női könnyeket: milyen volt a hetvenes-nyolcvanas évek szex szimbólumaként létezni Magyarországon. Ilyeneket írtak, hogy Révész a legerotikusabb férfi előadó. Tudatában volt ennek?
- Dehogyis. Sodortak a hétköznapok, de ezzel így nem is foglalkoztam. Nem volt ez egy tudatos törekvés, csak vitt a lendület. Tengernyi nőt vonzott az a siker, amit a Piramissal megéltünk. De sosem csak a testiség nyűgözött le, megfogni egy lány kezét és közösen a létezés, meg a női lélek lényegét keresni, azt mindig ugyanolyan izgalmasnak gondoltam. És talán ezért is tudtak megbocsátani nekem a nők, még sértettségükben és akár anélkül is, hogy pontosan értettek volna engem, mert tudatában voltak, hogy nem egy ragadozó voltam.
- Mit keresett ezekben a kapcsolatokban?
- 33 éves koromra jutottam el oda, hogy szerettem volna tudatosabb lenni ebben. Kértem is Szepes Mária nénit, segítsen, megérteni mi miért történik a kapcsolataimban. Elmagyarázta, hogy a nőkben élő férfi és a férfiakban élő női lélek keresztkapcsolásban van, a nőben lévő férfi támad, a férfiban lévő nő pedig megadja magát. Nem álltam ellen. Ebben a témában persze nagyon sok izgalom van, ami sokakat érdekelne, de erről sosem fogok őszintén beszélni. Ez az én titkom és azoké a hölgyeké, akikkel találkoztam ebben az életben.

- Mennyire tartja a kapcsolatot a kollégákkal, vannak régi szakmai barátságai?
- Kevés. Sokáig persze az életformám határozta ezt meg alapvetően, de barátságban is a mértéktartó kapcsolatokat szeretem. Ahogy mondani szoktam, addig jó, amíg nem vagyunk összefülledve. Márai Sándor erről Montaigne gondolatát idézte egy helyen, ezt osztom magam is, "Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én."
- Szóval sosem volt az a nagy bandázós fajta?
- Nem. A sikereket sem nagy bulikkal és piálással, sok ember között szerettem megélni. Fontosabb volt, hogy hálát adjak azért, ami megtörtént velem, mint az hogy tovább pörgessem sokáig ugyanazt az élményt magamban.
- A zene az honnan, hogyan jött az életébe?
- Otthonról, édesanyám révén. Egy pesti polgári családban nőttem fel, az irodalom, a zene a hétköznapok része volt, mindig volt a házban zongora és én hat évesen már szolfézsra és zongoratanárhoz jártam. Őszinte utálattal. Arra viszont mindig nagy szeretettel és máig élénken emlékszem, hogy az anyám sokat énekelt nekem, amikor kisgyerek voltam. Nagyon szép hangja volt, ahogy apámnak is. Örököltem. Aztán 13 évesen, 3 hónapig Angliában voltam nyelvet tanulni és ott akkor a popzene európai bölcsője ringott éppen, nagyjából onnantól biztosan tudtam, hogy ez az én utam. Aztán persze olyan szerencsés véletlenek is kellettek ehhez, mint például, hogy Póka Egon osztálytársam legyen a gimnáziumban. Közösen vívtunk nagy csatákat a szüleinkkel, hogy valami szép polgári hivatás helyett zenészek lehessünk.
- Ha ilyet egyáltalán meg lehet magyarázni, mit gondol, a Piramis sikere, a dalok máig tartó népszerűsége az miből fakad?
- Az, hogy úgy és valami olyat tudtunk adni, amit szeretni tudtak és ez hitelessé tett, most már azt is látom, hogy nemcsak egy generáció számára. De ennél jobban talán, ezt nem is lehet megfejteni és biztosan sok szerencse is kellett hozzá. Az a diadal, amit közösen a legnagyobb sikereink idején megélhettünk, számomra biztosan az életem nagy szerencséje, és örökre kifogyhatatlan öröme. Ez az, amitől úgy érezhetem, hogy zenészként, már megkaptam, amit kellett. De a Piramis már egy lezárt fejezet az életemben. Az pedig, hogy azóta is, az újabb és újabb korszakokban is velem van a közönség, az hogy máig ennyien kíváncsiak arra amit csinálok, az egyszerre meglepő és nagyon megható számomra.
- Időnként elvonul, például egy alföldi tanyára, Ásotthalomra és akár egy évtizedre kivonja magát az addigi életéből, legyen az akármekkora siker. Erre a korszakváltásaihoz volt szükség, vagy más indította el?
- Ásotthalomra például életem egy elég komoly megrázkódtatása vitt. 1982-ben szerettem volna valami más irányt venni a Piramis után. A korszakváltáshoz azért van köze, mert egy teljesen más, akusztikus irányba akartam elindulni. Ezzel a tervvel be is kopogtam Erdős Péterhez, aki nem engedte. Azt gondoltam, hogy a sikerek után, azzal, amit odáig tettem, szereztem annyi hitelt, hogy esélyt adnak elindulni. Hatalmas csalódásként éltem meg, hogy nem volt ennyi respektem.
- Miért éppen Ásotthalom?
- Nagyon jó barátaim laktak ott. Ismertem az ottani életüket, tetszett és 1979-ben egyszer leültem egy hatalmas platánfa alá egy szál gitárral és megtapasztaltam, milyen az igazi csend. Addig a város sűrűjében, harsány, dübörgő zenék között éltem és akkor rájöttem, hogy mint az élet másik ütemére, nagyon vágyom a csendre is. A zene ősforrása, a meditáció is a csendben fészkel, minden hang ebből születik. Amikor pedig ért az a csalódás, azt éreztem, hogy semmi másra nincs szükségem, mint békességre és csendre. Azóta már tudatosan csak ezt az életformát keresem, ma is vidéken élek.
- Mostanában újra rendszeresen találkozik a közönséggel és Piramis évek címmel újra énekli a régi nagy sikereket. Miért?
- 63 évesen még egyszer utoljára vágyat éreztem arra, hogy felidézzünk egy időszakot és újra megszólaltassuk a Piramis dalait. Felhívtam Závodi Janót, a Piramis egykori prímását, aki azonnal igent mondott, ezért.
- Két formációval is - egy meghittebb hangzású felállásban a Rock and Roll közlegényekkel és egy dübörgősebb, rockosabb vonallal, Závodi Jánossal és a Piramis Évekkel - járja az országot. Honnan van az erő ehhez?
- Azt gondolom, éppen abból ered, hogy nem voltam állandóan jelen és ezért semmibe, soha nem untam el magam. Nem gyártottam kényszerűségből halomba, mint egy robot, a lemezeket sem, hanem tudtam nagy levegőket venni amikor kellett. Mindez talán hitelesített a közönség előtt, akik meglehet, érzik is, hogy velük lenni számomra mindig hihetetlen örömérzés, zeneileg pedig ugyanaz a vágy és lelkesedés hajt, ami a kezdetekkor. Világszínvonalú fiatal zenészekkel dolgozunk együtt, Delov Jávorral, Nagy Gergővel, Megyaszay Istvánnal és Horváth Ákossal - ez is fontos.
- Akár benne van ebben a korszakban egy új lemez is?
- Nagyon jó lenne. Írok megállás nélkül, harminckét dalom van tökéletesen kész. Ez három nagylemezre való anyagot jelent. Závodi Janóval is beszéltünk már erről és örömmel mondom, hogy egyre komolyabban fontolgatjuk egy új lemez kiadását.
- llyen vagy olyan formában sokszor beszél arról, hogy fontos törekvése keresni az élet lényegét, értelmét. Sejti már mi az?
- Talán a fejlődés. Következetesen és hitelesen kijárni az utat, hogy mindig emelt fővel merjünk a fejlődés következő fokára lépni. Megállás nélkül tanulok, művelem magam. Ilyen értelemben nagyon igyekvő ember vagyok, mert hiszem, hogy a halállal szellemi, spirituális értelemben, semmi nem ér véget. Mindeközben igen komolyan veszem Mária néni egyik tanítását is: az élet örök axiómájaként gyakran mondogatott egy fontos mondatot, ami úgy szól: „Örülj, hisz minden okod megvan az örömre”. Hát, én minden nap örülök, mert tényleg úgy érzem, hogy minden okom megvan rá.