2016.10.04. 13:38
Rakodótérben bujkáló migránsokat is kellett keresni a zsámbéki kamionos versenyen
Idén a szervezők újszerű feladattal bővítették a derbit.
Negyedszerre rendezték meg szombaton a kamionsofőrök versenyét Zsámbékon – a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által közösen összehozott derbi idén egy újszerű feladattal hívta fel magára a figyelmet. A versenyzőknek migránst kellett keresni a járművön.
„Egy komplex próba keretében a versenyzőknek egy rakodótérben megbúvó migránst kellett megtalálniuk, amelynek során a proaktív, szakszerű eljárást díjazták a bírák” – írják a szervezők a versenyről szóló sajtóközleményben.
Az sajnos a verseny honlapjára ellátogatva sem derül ki, hogy is nézett ki a migránskeresés.
A zsámbéki verseny vendége volt Bándi Attila, a nemrég megtámadott kamionsofőr is, ő a helyszínen adományokat kapott, így „a szervezők idén nem csak a feladatsorban reagáltak a migránstámadásokra” – folytatódik a közlemény.
A derbin egyébként az ország tíz legjobb kamionsofőre mérte össze tudását vezetéstechnikai tanpályán, baleseti helyszínen és komplex fuvarfeladat közben, egymillió forintos fődíjért. Az idei győztes Könczöl András lett.