2016.11.16. 11:52
Létezik olyan, hogy óriásvarangy-kolbász, de szerencsére elrettentésből készítik
Így akarják megtanítani a vadon élő állatoknak Ausztráliában, hogy ne egyék a mérgező békát.
Egy csomó embernél már a békacomb is kiveri a biztosítékot, de az óriásvarangy-kolbász talán még az ínyenceknek is sok lesz. Ha nem, akkor legyen, ugyanis a műbélbe tömött békadarálékot nem csemegeként, hanem elrettentésül készítik Ausztráliában.
A szigetországban nagy gondot okoz, hogy a vadon élő állatok, különösen az erszényesnyestek és a varánuszok megeszik az órisávarangyot, mert a varangy bőre mérgező, és az állatok elpusztulnak tőle.
A helyi hatóságok úgy döntöttek, formabontó módon próbálják meg leszoktatni a békaevésről az állatokat, így kezdtek varangykolbász-töltésbe. A béka egyes részei csak rosszullétet okoznak, így megfelelően elkészítve a kolbász sikeresen leszoktathatja a vadakat az óriásvarangyról. A töltéshez csak a hím békák lábait használják, a nőstényeket pedig lefejezik, ellenkező esetben a húsok halálosak lennének.
A kolbászkákat elhelyezik a vadonban, az állatok megtalálják, megeszik őket, majd kicsit rosszul lesznek tőle, így pedig megtanulják, hogy kerüljék az óriásvarangynak már a szagát is. Az állatok viselkedését mindeközben kamerákkal figyelik.
Az óriásvarangyokat az 1930-as években queenslandi farmerek hozták be Ausztráliába, hogy megfékezzék a cukornád-pusztító nádbogarakat az ültetvényeken. A terv, mint általában az ilyesmik, rosszul sült el, a békák az egész kontinensen elterjedtek, különösen a keleti partvidéken kritikus a helyzet.
A programot kidolgozó szakemberek azt mondják, lehet, hogy undorító a projekt, de máris működik, a vadon élő állatok egészen hamar megtanulják kerülni a varangyokat.