2016.11.14. 11:45
Oscar-díjat kapott Jackie Chan
A színész-harcművész életművét ismerték el.
Végre megkapta, amire már huszonhárom éve vágyott: Oscar-díjjal jutalmazták Jackie Chant. A hongkongi színész-harcművészt a szombaton megtartott Governors Awards-on ismerték el, ahol az év eleji gáláról kiszorult kategóriák elismeréseit adják át. Chan életműdíjat kapott.
A 62 éves színész nyolc éves kora óta látható a vásznon, az elmúlt 54 év alatt több mint 200 filmben szerepelt. Komoly, nemzetközi elismerést még sohasem kapott, mivel műfaja, az akcióvígjáték nem kimondottan az a díjbarát kategória.
Chan meghatottan, de persze most is nagyon viccesen mesélt az átvevő beszédében: elmondta, hogy azóta vágyott már az Oscarra, mióta megpillantotta az aranyozott szobrocskát barátja, Sylvester Stallone házában. Megcsókolta, megszagolta azt a díjat, tán még a mai napig ott van rajta az ujjlenyomata – fűzte tovább a történetet, melyen mindenki felnevetett, a most épp a közönségből videózó Stalloneval az élen.
A köszönőbeszédben Chan aztán méltatta Hongkongot, Kínát és Hollywoodot is, és további ezer köszönöm után azzal zárt, hogy: „folytatom a filmkészítést, az ablakokon keresztül ugrálást, a rugdalózást, ütlegelést és a csontjaim eltörését is."