2016.11.27. 17:14
Ötmillió fontnyi punk ereklye lángolt a Temzén (videó)
A nagy értékű gyűjtemény az egykori Sex Pistols-menedzser Malcolm McLaren fiáé volt, aki most a műfaj kiárusítása miatt, szimbolikus gesztusként gyújtott fel mindent.
Joe Corre, az egykori Sex Pistols-menedzser Malcolm McLaren fia még márciusban ígérte meg, hogy nyilvánosan elégeti az apja után megörökölt óriási punk gyűjteményét. Az akciót a Sex Pistols bemutatkozó albuma megjelenésének negyvenedik évfordulójára időzítette – az tegnap volt, Corre pedig be is váltotta ígéretét. Egy hajóra halmozta a gyűjteményt, majd a Temzén úszva tényleg felgyújtotta az egészet. A performanszot élőben lehetett követni a neten, alább teljes egészében vissza is nézhető:
Lemezek, kazetták, pólók, poszterek és további ereklyék égtek el, melyek együttes értékét ötmillió fontra, azaz csaknem kétmilliárd forintra becsülték. A gyűjtemény tételei mellett Corre több brit politikus papírképmását is eltüzelte, köztük David Cameronét, Boris Johnsonét és Theresa Mayét is.
Corre a performansszal az ellen tiltakozott, hogy a punk negyvenedik szülinapjának megünneplését London és több brit hatóság is támogatja, a Punk London kiállítás- és rendezvénysorozat pedig többek között múzeumokban mutatja be az egykor megbotránkoztató, lázadó stílus történetét.
McLaren fia azt is elmondta a partról figyelőknek, hogy a punk sohasem akart nosztalgikus lenni, múzeumból pedig nem lehet megtanulni, mi a punkság. „A punk csak egy újabb marketingeszközzé vált, ami olyan dolgokat ad el nektek, amikre nincs is szükségetek. Az alternatív választás illúziója. Konformitás egy másik egyenruhában.” - tette még hozzá.
A zeneőrültek persze őrjöngenek a Twitteren, bár az is igaz, hogy a performansz kétségkívül punk gesztus volt.