2016.12.08. 15:35
Igencsak meglepő fotókat készített a NASA űrszondája a Szaturnuszról
Az ember legalábbis nem ilyen mintákra számítana a bolygón.
Múlt héten kezdte meg a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda küldetésének utolsó szakaszát, mely során „gyűrűsúroló pályákat” jár be, azaz körberepüli a bolygó sarkait, majd 7800 kilométerre megközelíti az égitest főgyűrűinek külső peremét. Ennyire közelről még sohasem tanulmányozta a bolygót, úgyhogy arra lehetett számítani, hogy minden eddiginél részletesebb fotókat küld majd. Most megérkeztek az első új felvételek, és nem is okoznak csalódást, sőt, egészen meglepőre sikerültek.
A képeket a Cassini december másodikán, a Szaturnusztól számított 640 000 kilométeres távolságból lőtte. A fotók négy különböző spektrális szűrővel készültek, mindegyik újabb és újabb gázrétegeket fed fel a bolygó légkörében. A legérdekesebb egy szabályos hatszög alakú folt az északi sark fölött. Ez még közelebbről:
A NASA szerint ez egy óriási, ismeretlen eredetű vihar, a hatszögének mindegyik oldala olyan széles, mint maga a Föld.
A Cassini tovább folytatja a gyűrűsúroló utakat, így a következő hónapokban további, a korábbinál részletesebb felvételekre számíthatunk.