2017.01.12. 15:11
Ebből a szögből a Szaturnusz holdja pont úgy néz ki, mint a Halálcsillag
Leleplező fotót tett közzé a NASA.
A Mimas a Szaturnusz hetedik holdja, és már eddig is volt benne valami gyanús, most viszont már minden kétséget kizáróan tudjuk, miért gyorsult fel a szívverésünk mindig, amikor ránéztünk. A NASA közzétett egy új fotót az égitestről, melyen a hold a megtévesztésig úgy néz ki, mint a Halálcsillag a Csillagok háborújából.
Az új képet a Cassini űrszonda lőtte 2016. október 22-én, 185 ezer kilométeres távolságból. A 392 kilométer átmérőjű Mimast az óriási kráter teszi félreismerhetetlenné és halálcsillagossá. A hold felfedezője, William Herschel után elnevezett Herschel-kráter 130 kilométer átmérőjű, a szegélyén öt kilométer magasan torlódott fel a fal, 10 kilométerig mélyül, a közepén pedig egy 6 kilométeres csúcs kandikál. A becsapódás, mely létrehozta, olyan erős volt, hogy majdnem elpusztította a Mimast.
A hold fikciós rokona, a Halálcsillag 120 kilométer átmérőjű, azaz nagyjából akkora, mint a Herschel-kráter. A Mimas, főképp ebből az új szögből, eléggé félelmetesen néz ki. Szerencsére viszont nincs felszerelve bolygókat elpusztító szuperlézerrel.