2017.01.02. 15:17
Meglepően szépen énekel Emma Watson A szépség és a szörnyetegben (videó)
Legalábbis erre következtethetünk a Something There című dal részletéből.
A filmzene 30 másodpercét a Disney pénteken tette közzé a mozi Facebook-oldalán, Watson pedig nem okoz csalódást. Azért persze ne számítson senki az új Whitney Houstonra (bármennyire is idejét múlt ez a hasonlat), de teljesen rendben van a dal, a színésznő hangja bájos, és igazán beleillik a mesevilágba. Hallgassa csak:
Az eredeti, 1992-ben debütált rajzfilmben magyarul pedig így szólt ez a nóta Belle, vagyis Kocsis Judit (és néhány másik szereplő) előadásában.
Watson egyébként saját bevallása szerint rettegett a feladattól.
"Még soha nem volt olyan szerepem, ahol énekelnem kellett volna, óriási kihívást jelentett a dolog." - nyilatkozta a The Telegraphnak.
A szépség és a szörnyeteg élőszereplős verziója tavasszal kerül a mozikba.