2017.02.17. 16:10
Jól viselkedett a gyerek? Egy padovai étteremben kedvezmény jár érte
Öt százalékot faraghat le a vacsora végösszegéből az illedelmesség.
Fura módját választotta a nevelésnek egy olasz étteremvezető. Antonio Ferrari borbár-éttermében a jó gyerekek után kedvezmény jár.
Ferrari fél éve vezette be az akciót, miután elege lett belőle, hogy sok kisgyerekes család teljesen elfogadhatatlanul viselkedett. Ötéves gyerekek simán felrakták a lábukat az asztalra, négyévesek pedig teljesen nyugodtan ugrándoztak székről-székre. A szülők pedig mindezt szó nélkül hagyták, és mikor a férfi megpróbált közbeavatkozni, azt mondták neki, hogy a gyerekeik azt csinálnak, amit csak akarnak.
Az öt százalékos kedvezményt Ferrari eddig csak három családnak osztotta ki, legutóbb ugyanakkor két pár is kiérdemelte. A vendégek múlt vasárnap összesen hat kisgyerekkel tértek be az étterembe, a személyzet már a legrosszabbra készült, de a négy-és hatéves gyerekek csendben végigbeszélgették az estét.