2021.10.31. 20:28
Az állatok ürülékét használja fűtésre egy brit állatkert
Ezzel az intézmény évente 220 tonnányi szén-dioxid kibocsátását spórolhatja meg
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az állatok, köztük védett fajok, például Grévy-zebrák, kardszarvú antilopok és szomáliai vadszamarak ürülékét használja trópusi háza fűtésére egy brit állatkert.
„Világszinten elsőnek számító kezdeményezésünk a Zoo Poo (állatkerti kaki) erejét használja” – közölte pénteken a dél-angliai Winchesterben lévő Marwell Állatkert.
Ezzel az intézmény évente 220 tonnányi szén-dioxid kibocsátását spórolhatja meg: célja, hogy 2022-ben karbonsemlegessé váljon.
Duncan East, az állatkert fenntarthatóságért felelős munkatársa elmondta, egyre sürgetőbb a feladat, hogy csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok használatát és hogy valamivel helyettesítsék az épületek olajfűtését.
Korábban 600 tonnányi állati ürüléket kellett elszállítani komposztba, ami a szállítás miatt újabb szén-dioxid-kibocsátással járt. Ekkor jött a biomassza ötlete. Az antilopok, zebrák és egyéb állatok ürülékét minden nap összegyűjtik, felaprítják, összekeverik, majd kiszárítják és brikettekké préselik.
Így teremtenek a jövőben trópusi meleget a trópusi házban, ahol mások mellett különböző madarak és varánuszok is élnek.