2022.06.29. 10:55
Az ámbráscetek nagy zsíros orra volt az őscápák egyik kedvence
Az ámbráscetek közismerten gigantikus orra a legnagyobb a jelenlegi állatvilágban, ráadásul rendkívül magas zsírtartalmú.
Megalodon - Megalodon (ou Carcharodon Megalodon) est un requin geant prehistorique qui vivait dans les oceans de l'oligocene au pleistocene, il y a 25 millions a 1,5 million d'annees. Sa taille pouvait atteindre 20 metres de long. The megalodon, "big tooth" in Greek, is an extinct megatoothed shark that existed in prehistoric times, from the Oligocene to Pleistocene epochs, approximately 25 to 1.5 million years ago. Paleontological research indicates that Carcharodon megalodon is among the largest and most powerful macro-predatory fishes in vertebrate history, approaching a length of around 20.3 meters (67 ft) ©Raul Lunia/Novapix/Leemage (Photo by Raul Lunia / leemage / Leemage via AFP)
Fotó: Leemage via AFP
Az ámbráscetek nagy és zsíros orra kedvenc táplálékforrása lehetett az őscápáknak - erre a következtetésre jutottak svájci kutatók hétmillió éves perui bálnakoponyák tanulmányozása alapján.
A Zürichi Egyetem Paleontológiai Intézetének kutatói Aldo Benites-Palomino vezetésével a dél-perui sivatagos tengerpartról, az úgynevezett Pisco-formációból származó 6-10 millió éves csontokon, az ámbráscetek, főleg kis ámbráscetek koponyáján talált harapásnyomokat elemezték.
Az ámbráscetek közismerten gigantikus orra a legnagyobb a jelenlegi állatvilágban, ráadásul rendkívül magas zsírtartalmú. Ezt a "szuperorrt", illetve az általa keltett erős kattogó hangot a ma élő bálnák a visszhangalapú helymeghatározásra használják.
A kutatók szerint az ámbráscetek ősi rokonainak is túlméretezett és magas zsírtartalmú szaglószerve volt, amely hajdan a cápák kedvelt zsákmánya lehetett, legalábbis a svájci tudósok szerint erre utal a koponyák ezen tájékán talált rengeteg harapásnyom.
A harapásnyomok formájából és eloszlásából arra lehet következtetni, hogy az ámbráscetek különféle cápafajok táplálkozási célú, egymást követő támadássorozatának áldozatai voltak - számoltak be eredményeikről a kutatók szerdán a Proceedings of the Royal Society B tudományos folyóiratban.
A harapásnyomokból nem lehet megállapítani, hogy a cápák aktívan vadásztak-e a bálnákra, vagy csak az elpusztult példányok tetemeire vetették-e rá magukat. A kutatók szerint valószínűbbnek tűnik ez utóbbi, mert az ámbráscetekben lévő vastag zsírlerakódások miatt élettelen tetemük könnyen a víz felszínén marad és lebeg, könnyű zsákmányt kínálva a dögevőknek.
A kutatók szerint azonban nem zárható ki az sem, hogy néhány harapásnyom aktív zsákmányszerző támadásra vezethető vissza. Napjaink óceánjaiban nem fordulnak elő ilyen támadások, a most élő cápáknak inkább a sziláscetek bőr alatt húzódó, több centiméter vastag, zsíros szalonnájára fáj a foguk.
Borítókép: illusztráció
