2009.07.15. 09:47
Az örök mártírok
Mindig mindent megcsinál, segítséget soha nem fogad el, megoldja egyedül. Ő, a tökéletes, az erős, és a hibátlan. Nincs szüksége arra, hogy sajnálják, inkább sajnáltatja magát – persze csak legbelül -, ettől pedig majd megőrül. Feláldozza magát a család, a párkapcsolat, vagy éppen a munka oltárán.
Az éjjel-nappal dolgozó családfő, a háztartást megfeszített erővel vezető anyuka, a nyugdíjas létére is alkalmi munkákat vállaló nagypapa és az unokáiért a végsőkig elmenő nagymama – valamilyen szinten mindannyian mártírok. Ám talán nem túlzás, hogy minden családban található egy önfeláldozó rokont, aki tyúkanyóként gondoskodik szeretteiről, megtesz minden tőle telhetőt, hogy örömet okozzon a pereputtynak, ám igyekezete mégis fals, nem igazán szívből jövő. Ő az, aki feláldozza magát a család oltárán, mindent egymaga csinál, de csakis azért, hogy a többiek sajnálják, elismerjék munkáját.
A család mártírja
Reggel hat óra. Izzik a vasaló, zakatol a mosógép, fortyog az ebédnek való és csillog a padló is. A gyerek még aludna, de hallja a kiszűrődő zajokat, hallja, hogy az anyja megkezdte a napi robotot. Fordul egyet, majd nem bírja tovább: bűntudata kiveti az ágyból, felpattan és megkérdezi, segíthet-e valamiben. A válasz egyértelmű nem. Délután hazaérve azonban minden megváltozik: az anya borongós kedvében van, végtelen panaszáradatba kezd: nehezményezi, mennyire egyedül maradt a sok teendővel…Az ilyen típusú embereken sajnos nagyon nehéz kiigazodni: a család többnyire nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá: segítsen-e, vagy hagyja magára az önsajnálattal. Ha az előbbit választja, kritizálásba ütközik, ha utóbbit, bűntudata lesz.
Válás utáni önsajnáltatás
Nem egyszer előfordul, hogy válás esetén sok szülő taktikája,hogy áldozat-szerepbe bújik, folyamatosan szidva a másik felet – így próbálja magához édesgetni a gyereket, mintegy szövetségest keresve benne. Hogy még inkább befolyásolhassa: örökké panaszkodik, vélt és valós sérelmeket hoz fel. Célja ezzel, hogy a másik ellen hangolja a mit sem sejtő gyereket, lerombolja a "gaz hűtlen"iránti tiszteletet. Az érzelmi szakadék tehát egyre csak mélyül, s a gyerek végül valóban annyira eltávolodik a másik szülőtől, hogy azonosulva a mártírral, vele marad.
Hogy reagál minderre a gyermek?
Az is könnyen megeshet, hogy az önmagát sajnáltató szülő éppen az ellenkező hatást éri el alattomos taktikájával. Bár abban a reményben munkálkodik, hogy a másik felet szidva feljebb kerüljön erkölcsileg a gyermeke szemében, azáltal, hogy ő egy igazi mártír, a gyermek – csak hogy kímélje és ne bántsa meg –, hazudozni kezd, és bár részvéttel van a szülője iránt, érzelmileg elutasítja. Az is zavart okozhat a gyerekben, ha mindkét fél neki teregeti ki a szennyest, ő pedig igyekszik pártatlan maradni – lelki szemetesládává válik, még akkor is, ha ez tűrőképessége határán áll.
Mártíromság a párkapcsolatban
A hűség-hűtlenség minden emberi kapcsolat kulcskérdése. Sosem tudhatjuk biztosan, betartja-e párunk a szerelem szabályait, ahogy ő sem, mi bűnözünk-e. A bizalomjátékban sajnos gyakran csorba esik. Ha mégis kiderül a partner botlása, eldönthetjük: boruljon-e a bili vagy sem. Egy botlást persze még meg lehet bocsátani, ám a folyamatos viszony már más kérdés. Sokan azonban homokba dugják a fejüket és mártírként élik életüket hűtlen párjuk mellett. Partnerüknek persze egy szót sem szólnak, inkább csak nyelnek. Úgy hiszik, a béke, és az, hogy megmarad a kapcsolat, fontosabb, mint a saját önbecsülésük.
Önsajnálat a munkahelyen
Van egy hely, ahol a szokásosnál is több mártírral találkozhatunk, ez pedig a munkahely. Persze nem árt, ha megkülönböztetjük a mindennapos és természetes panaszkodást az állandó keserű és reményvesztett hangulattól. A mártír ugyanis közönség előtt szereti előadni legújabb sérelmeit, hangsúlyozza nehéz helyzetét, valamint azt, hogy őt senki sem értheti meg. Részvétet, sajnálatot, olykor még szimpátiát is kicsikar a kollegáiból, miközben elismerésre vágyik: azt hiszi, ha súlyosbítja helyzetét mások előtt, nagyobbra fogják értékelni a munkáját.
Kapcsolódó anyagok:
Megcsalás-e az érzelmi hűtlenség? >>>
nana.hu -->