Írhat-e egy apa rendes blogot?

Meg kell, hogy állapítsam, az „anyai blogok” teljesen eltérnek az én cikkeim tartalmától. Az anyák bejegyzéseinek java része alvásról és nemalvásról, evésről és nemevésről, hisztiről és fegyelmezésről, centikről és kilókról, vérről és fájdalomról, pisiről és kakiról, fáradtságról, kimerültségről, feszültségről, idegességről és aggodalomról szól. Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy apaként nem vagyok benne abban a napi „darálóban”, amit a gyereknevelés jelent, és így képes vagyok - kissé külső szemlélőként - megnyilatkozni a „magasztos” dolgokról. Könnyű nekem.

A blogom azért jött létre, hogy képet adjon egy apa saját apaságával kapcsolatos gondolatairól, érzéseiről. Annyit már most - mint egy első észrevételként - leírhatok, hogy az apák és az anyák gondolkozása közti különbség alapja annak következménye, hogy a szülői páros tagjai teljesen más pozícióból értékelik és élik meg a gyermekükhöz fűződő viszonyukat.

És be kell, hogy valljam, az apák pozíciója a kényelmesebb és kellemesebb. Mert az apa pozíciója lehetővé teszi a férfi számára, hogy legalább a munkavégzés idejére kilépjen ebből a néha őrült hajszának tűnő zsibongásból. Hogy elmenjen kicsit „kikapcsolódni” a munkahelyére, ahol egy kezelhető, átlátható és racionális világban nagyjából helyrerázódhat az agya.

Mert az a meglátásom, hogy könnyebb végigdolgozni egy munkanapot, mint otthon végigcsinálni egy szombatot vagy vasárnapot! Mert legyen bármilyen idillikus is a családdal töltött idő, a gyermekek által támasztott követelményrendszer monoton napi rutinja kimeríti az embert. Anyát és apát egyaránt. De az apa hétfő reggel felkel és elmegy dolgozni, míg az anya otthon marad, és folytatódik számára az egymásba érő végtelen hosszú hétvégék folyamatos láncolata. És ilyenkor egy blogot vezető anya leírja azt, ami az ő életét teljes egészében kitölti. Így hát ír online naplójában az alvásról és nemalvásról, evésről és nemevésről, hisztiről és fegyelmezésről, centikről és kilókról, vérről és fájdalomról, pisiről és kakiról, fáradtságról, kimerültségről, feszültségről, idegességről és aggodalomról.

Mindaddig az apa a munkahelyén parádézik, sikert ér el vagy bukást szenved el, előléptetik vagy hátrasorolják: azaz éli az életét. A saját életét! Este pedig új ingerektől stimulálva hazaérkezik, és egy kicsit bekapcsolódik a család életébe. Egy kicsit odateszi magát: játszik egyet gyermekeivel, vagy esetleg meg is fürdeti a kicsiket. De mindenekelőtt élvezi annak a napi gürcölésnek a hozadékát, amit felesége kemény melóval megvalósított. Élvezi, hogy a gyerekek már kúsznak, felállnak vagy épp új szavakat használva gügyörésznek vele.

Nekem is könnyű. És helyzetemnek köszönhető, hogy cikkeimben nem a napi rutin rendkívül fontos és elkerülhetetlen, ám egyáltalán nem látványos (sőt sok esetben lesajnált) eseményeiről számolok be. Nekem a férfi szemmel is észrevehető „nagy dolgok” maradnak.

Apafej blogjának korábbi részei >>>