5 perces krimi: Zuhanás a halálba

Amióta Minellinél dolgozott, egyre csak gyűlt benne a gyűlölet az öreg iránt. Azt beszélték, valaha a maffia embere volt – vagy a szervezet dolgozott neki? Mindenesetre tény, hogy Minelli sohasem ütközött a törvénnyel, nagy gyárai, szállodái voltak. Nemrégen megvásárolta ezt a szép kastélyt a magas tengerparti szirten. Itt lakott Vadim is. Reggelente bement Minellihez, aki még ágyban volt. Egyeztették a napi programot, aztán jöttek az üzletfelek, később ebéd, délután golf egy közeli pályán. Minelli tudott élni. Sohasem nősült meg, és most, hetvennégy évesen, ráncos múmia külsejével is hódított, nyüzsögtek körülötte a fiatal nők.

„Egyszer valamelyik ügyesen behálózza az öreget, és majd örökli a pénzét”, mormolta Vadim. Mert arra a pénzre neki fájt a foga.
Végre elég bátorságot gyűjtött. Készített egy végrendeletet és egyszer a sok egyéb irat között ezt is aláíratta Minellivel, aki semmit sem vett észre. Vadim az okiratot Minelli nevében letétbe helyeztette egy közjegyzőnél, aztán nagyon okosan és türelmesen kivárt pár hónapot. Tudta, gyanús lenne, ha az öreg rögtön a végrendelet dátuma után halna meg. Ám azt sem akarta kockáztatni, hogy Minelli esetleg gondol egyet és Vadim tudta nélkül másikat írat. Hiszen az utolsó dátuma a döntő... Amelyik végrendelet később készült, azt tekintik az egyetlen érvényesnek. Vadim ebben biztos volt, hiszen sok egyéb mellett jogot is hallgatott az egyetemen.

Most még csak hajnal volt. Vadim lassan sompolygott Minelli hálószobája felé. Itt nem voltak testőrök, nem volt senki. A férfi nesztelenül haladt. Zsebében ott volt az előkészített orvosságos üveg. Pontosan olyan, mint az, amely ott áll Minelli éjjeliszekrényén. És amit az öreg egy zárt szekrényben tart, amihez csak neki van kulcsa. Este, amikor magára marad a hálóban, kiveszi az üveget, bevesz két tablettát, aztán otthagyja az üvegcsét reggelig, mert ébredés után is be kell vennie kettőt. Vadim eddig hiába ügyeskedett, a kis szekrény kulcsát nem tudta lemásolni. Más tervet agyalt hát ki.

Az ő üvegcséjében olyan tabletták lapultak, amelyekből kettő hamar végez az áldozattal, de a boncolás nem mutatja ki a halálos szert. Nem volt éppen olcsó. Vadim azt is eltervezte: ha kicserélte az üveget, visszavonul és hajnalban figyelni fog. Amikor Minelli meghal, beoson, visszacseréli a tablettákat, a halált okozó szert kiviszi a park végén a sziklaszirtre és a mélybe, a hullámok közé hajítja. Soha senki nem tud rábizonyítani semmit. Volt annyira okos, hogy a végrendeletben ne önmagát tegye meg az egyetlen örökösnek. A vagyon nagyobb részét a Minelli-alapítvány kapja. De, ami neki jut a „hűséges és bizalmas szolgálatért”, abból egész életében kényelmesen és főleg munka nélkül élhet majd...

Már a hálóban volt. A félhomályban halkan cirpelt valami. A férfi megtorpant az ágy előtti kerek szőnyegen. Minelli felkapcsolta a fényt. Egy pisztolyt szegezett a titkárra:
– Már vártam, Vadim! Mióta a közjegyző rákérdezett arra a fura végrendeletre, résen vagyok. Az elektromos érzékelő jelezte az ajtónyitást. Maradjon a kerek szőnyegen, szerencsétlen.
Vadim úgy érezte, összeomlott a világ. Hát leleplezték? Térdre esett.
– Uram, kegyelmezzen! Én csak egy kis pénzt akartam...
– Nem is keveset – mondta az öreg. A fegyver csöve továbbra is Vadimra szegeződött, csak Minelli másik keze csúszott odébb az éjjeliszekrényen – Szóval, most jött el a halálom órája? Végezni akart velem, gazember.

Egy pillanatig nézték egymást. Vadim tekintetében rémület és remény viaskodott egymással. Vajon kegyelmet kap? Legalább hadd menjen, amerre lát, megígéri, soha vissza nem jön! A lelke vinnyogott a rettegéstől.
– Tudja, nem véletlenül vásároltam meg ezt a kastélyt, Vadim. A középkorban rablótanya állt a helyén, és a gazemberek mély kutat véstek a sziklába. Kötélen ereszkedtek le a tenger szintjére, egy barlangban csónak várta őket. Ha jöttek a poroszlók, így menekültek el... Ám egyszer elszakadt a kötél és mind lezuhant. Kétszáz méterről zuhanni a vízbe pontosan olyan, mintha betonra esne az ember...

Az öreg megnyomott egy gombot. Vadim csak annyit érzett, hogy hirtelen nagyon könnyű lett a teste. A kerek szőnyeggel együtt zuhant az ismeretlen mélységbe. Ordítása velőtrázó volt, szűk térben visszhangzott.
Minelli egy percig nézte a kerek, sötét nyílást. Aztán megnyomta a másik gombot. A kőpadló két része ismét felcsukódott, szilárdan állt, padló lett.
– Vennem kell egy másik kerek szőnyeget. Pontosan akkorát, mint ez volt – mondta magának Minelli, és a gyógyszeres üvegcséért nyúlt.

Nemere István

- 5 perces krimik >>>