Dr. Csernus legújabb botránya

Mitől boldog egy férfi? Miért van a férfiaknak szüksége pótmamára? Milyen az érzelmi intelligenciájuk? Miért nem képesek udvarolni? Miért nem képesek pihenni és egyedül is jól érezni magukat? Miért szűnt meg bennük a bátorság? Miért hasonlít a legtöbbjük egy papucsállatkára? Egy nyúlra? Egy majomra? Egy vörösboros marhaszeletre… Miért nem mernek felnőni és miért ennyire rövidlátók?

Dr. Csernus Imre a nők után ezúttal a férfiak felé fordul, hogy merész és őszinte kérdéseket szegezzen szembe férfiközpontúnak mondott világunk hazugságaival. .

Kíváncsi a részletekre? A következőkben egy kis ízelítő Csernus doktor legújabb könyvéből. Íme A Férfi:

"Mi, felnőttek igazából nem nagyon tudunk mit kezdeni a bajjal. Se a nők, se a férfiak. Egyik barátom mesélte, hogy egyszer, amikor elment a fiáért az oviba, azt látta, hogy az óvónő – tehát egy hivatásos, segítő pályán lévő szakember és nő! – teljesen véletlenül úgy fordult meg – szerintem egyébként figyelmetlen is volt –, hogy az egyik három-három és fél éves gyereket fellökte, a gyerek hátraesett, és a tarkójával nekiütődött egy kis ülőkének. Elég komoly sérülés is lehetett volna belőle. Hogyan reagált ez a tapasztalt segítő? Az óvónőben már kódolva volt a hazugság. Rögtön azt mondta ne sírjunk, semmi baj nem történt, felejtsük el gyorsan, menjen tovább az élet minél hamarabb, ne is beszéljünk róla, meg sem történt az egész. És itt kezdődnek a hazugságok.

Mi, az úgynevezett felnőttek, rengeteg hazugságot cipelünk, hol tudatosan, hol öntudatlanul. Egyes dolgokról tudjuk, hogy belénk vannak kódolva, bizonyos dolgokról viszont nem. Pedig rengeteg minden belénk van ültetve, már a magzati lét első pillanatától kezdve. Például az, hogy az apáknak bizonyos szempontból nagyobb a tűrőképességük, és jobban megállják, hogy sírjanak. Csakhogy egy szomorú apa látványa érzelmileg éppúgy megütheti a gyereket, ha ez az apa nem képes, nem mer beszélni a szomorúságáról és a bánatáról. A kölyök mindezt megérzi (emocionális szenzorai ugyanis erősebbek, mint az intellektuálisak, amelyek még nincsenek kiművelve), meg hát nem is vak az a gyerek.

Engem nagyon sok ember nem szeret. Azt mondják, hogy agresszív vagyok. Kezdetben furcsállottam is, hogy olyan emberek, akik soha nem találkoztak velem, akikkel soha nem beszéltem egy percet sem, azonnal elítélnek, hogy én milyen egy „agresszív állat” vagyok. De aztán rájöttem, hogy az életünk során mindig vannak olyan megoldatlan konfliktushelyzetek, amikor átéljük önnön magunk nagyon súlyos kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét. És mindez általában hozzákapcsolódik egy agresszív, sztentori hanghoz, az apánkhoz, az anyánkhoz, egy frusztrált tanárhoz, egy cukros bácsihoz, aki meg akart erőszakolni… Én szándékosan használok ilyen intenzitású hangot, de ezt csakis terápiás célból teszem. Ilyenkor mindig arra vagyok kíváncsi, hogy ott van-e a másik életében ez a fajta frusztrációsorozat. S mindazok, akik azt mondják, hogy én egy „agresszív állat” vagyok, valójában arról beszélnek, hogy saját életükben egy csomó megoldatlan konfliktus van valakikkel szemben, akikkel átélték önnön maguk tehetetlenségét. Csak a másik ellen irányuló haragot vetítik rám.

Egy ember iszonyú sokat el tud mondani önmagáról úgy, hogy ezt közben észre sem veszi. Érdekesek ezek a belső töltetek és tartalmak, mivel mindannyian szeretnénk boldogok lenni, mindannyian szeretnénk kiegyensúlyozott, harmonikus életet élni. Azonban – ahogy mondani szokás – a törvény nem ismerete nem mentesít a törvény alól. Aki nem tudja, hogy ezek az érzelmi töltetek milyen nyomokat hagynak benne, vagy nem tudja, hogyan kellene ezeket helyrerakni, vagy tudja, de mégsem csinálja, azzal sincsen semmi gond. Miért kéne mindenkinek boldognak lenni? Minek?

További részletek a könyvből >>>

Ajánljuk még:

- Csernus beszól Mónikának

- Csernus bevállalja