Molnár Anikó: Láttam már nagyobbat is!

Az már rögtön kiderült belőle, hogy tényleg hasonlít Charles Bukowski írásához, amit Havas gondosan Anikó figyelmébe ajánlott együttműködésük kezdetekor. Magán kívül másról nem nagyon írt. Aztán a tanulság leszűrésével próbálkoztam ezért a nagy elődökhöz fordultam, ezért átnyálaztam a világirodalmat, egészen a 18. századig.

,,A próbatételes kalandregény cselekménye a mese mintájára épül fel. A hős kiszakad környezetéből, veszélyes helyzetekbe kerül, és hosszú hányattatás után révbe ér.”

Na, gondoltam ezzel lehet valamit kezdeni, hisz próbatétel bőven akadt  Anikó életében. Gondoljunk csak arra a szörnyű tusára, ami főhősnőnk szívében dúlt, amikor a Nagy Őt forgatta. Miközben a veszélyes rózsaceremónia zajlott és Anikó még csak az egyik versenyzővel bújt ágyba, de a másikkal csókolózott fergetegeset a zuhany alatt, a szíve egy kint lévő macsóért dobogott hevesen, aki végre megértette (ha csak rövid időre is), hogy a Nagy Ő a Nagy Ő - különösen, ha fotóival van szétplakátolva a város, és a tévében is folyamatosan mindenki az ő kegyét keresi.

"A fiktív életrajzi regény cselekménye lineáris, a kalandok sorrendje már nem cserélhető fel. A színtér a mindennapok világa."

Na, ez tuti nem lehet, hisz elég, ha csak a VALÓ Világ mesterkélt helyszínére gondolunk. Persze az a rész stimmelne, hogy a kalandok felcserélhetők, hisz hősnőnk egyikből se tanul, tehát lényegtelen a sorrendjük.

"A fejlődésregényben a próbatételek célszerű sorrendben követik egymást, céljuk pedig a jellem kifejlesztése."

A tanulság levonása nem erőssége Anikónak, s pláne nem, hogy azokból tanulva még egyszer ne kövesse el ugyanazt a hibát. A mi hősnőnk igenis megdönteni látszik azt a klasszikus mondást, mely szerint: ,,Nem lehet ugyan abba a folyóba kétszer belelépni.”
Igenis lehet! Jellemfejlődésről tehát biztosan nem beszélhetünk!

Az ókori regények szórakoztató célzatú történeteket adtak elő. Megjelentek az ''ideális regények'', ezek a korai ''próbatételes kalandregények'', melyek elsősorban szerelmi tematikájúak. A cselekmény egy idealizáltan ábrázolt szerelmespár körül bonyolódik, akik hihetetlen kalandokat élnek át, melyek során erényük és szerelmük változatlan marad, míg végül sikerül egymást meglelniük, hazatérnek és a házasság felhőtlen boldogságában élhetnek.

Azt hiszem, hogy nyomon vagyok, mert Angeló és Anikó szerelme töretlennek látszott egy darabig. Dacoltak a távolsággal, hisz kapcsolatuk kezdetén a két méter magas csodatestű fekete bőrű srác még Ausztriában vetkőzött. Érte Anikó is nyíltszínen dobta le a tangáját, és tekergett akár égő fáklyák között is a mindennapi betevőért... A szerelem sajnos még is csak ismer korlátokat: Angeló azóta már kénytelen Görögországban konzumálni előadás után, feledve rövid magyarországi karrierjét. A Happy End sajnos itt is elmaradt.

Sokan vádolták hősnőnket azért, hogy csak a feketebőrüek legendás férfiasságáért ismerkedett össze a csinos chippendélessel, de Anikó sietve megnyugtatott minden hazai hevülő lányszívet: ,,Látott már nagyobbat is, fehér színben..."
Őszintén megkönnyebbültem!

A másik antik regénytípus a ''reális regény'', Bahtyin megfogalmazása szerint a ''köznapi kalandregény'', melynek esendő hősei nem ártatlan áldozatokként sodródnak veszélyek és megpróbáltatások közé, hanem saját hibáik miatt vagy éppen büntetésből.

Na ez azért kizárt, hisz Anikó szerintem tényleg ártatlanul és túl naivan fut neki a kapcsolatoknak - igaz, ezért önmagában még nem járna büntetés. Bár Miss Marple (Agatha Christie örök klasszikusa) is úgy ismer fel egy gyilkost, hogy a felesége jellemét tapasztalja ki gyorsan: "Ez az a Nő, aki mindig rosszul választ!”

Az első, már regénynek nevezett műforma a 12-13. században divatos lovagregény volt, mely a kedvelt lovagi eposzok prózai átírásából keletkezett. Ilyenek az Arthur-regények vagy a Rózsa-regény. A lovagregények hősei még nem valódi személyiségek, egy meghatározott erkölcsi ideált képviseltek.

Ebben a megállapításban kezdtem kicsit felismerni Anikó könyvéből egy-két részletet. Az ugyan biztosnak látszik, hogy sok ,,lovaggal” magyar hősnőnk bizony nem találkozhatott. Magyar ál-macsókról már sikerült írnom néhány szösszenetet, és nem csoda, hogy Anikó is ilyenekbe futott bele. Végül is Albert herceg lovagnak minősülhet a könyvbeni kalandja okán, hisz limuzinnal furikázta haza Pomázra a taxipénztelen magyar lánykát.. Igaz közben úgy elaludt , hogy még a nyála is kicsordult, de hát sajnos a lovagkor ideje tényleg lejárt.

Marjai Judit blogbejegyzésének folytatása itt olvasható >>>