2009.06.16. 17:14
Törekvés vagy teljesítménykényszer?
Ha egy gyerek értené, hogyan viszonyul egymáshoz az általános iskola, a középiskola, az egyetem, és a biztos, jól fizető állás, talán motiváltabb lenne. De lehet, hogy amint rájön a turpisságra, inkább otthagyja az egészet, és megy az álmai után.
A gyerekek igenis szeretnek jól teljesíteni. Talán nem minden gyerek szereti mindegyik tantárgyat, és egészen biztos, hogy sok gyerek úgy, ahogy van, nem szereti az iskolát, de mindegyik szeret büszke lenni magára, és ügyesnek, okosnak lenni valamiben.
Megöljük a zseniket?
Egy amerikai felmérés szerint a gyerekek ab start zseninek születnek. Van, amelyiknek a zenei érzéke kifejezetten fejlett, van, aki a számokkal bánik hihetetlenül jól, némelyik a sportokban kiváló, és sok gyereknek mindenféle művészeti ágakhoz van döbbenetesen jó érzéke. Aztán jön az óvoda, majd az iskola, ahol uniformizálják őket, hiszen mindenkinek mindenben egyformán jól kell teljesítenie. A tehetség nem kap kitüntetett figyelmet és még több ösztönzést, a kevésbé ügyes diák pedig rossznak számít, mert nem hozza az átlagot egy bizonyos területen. A kudarcélmény válik meghatározóvá, és ezt nem ellensúlyozza semmi, ami megnyugtatná azt a gyereket: ő is kivételes, ő is ügyes és ő is jó – csak épp valami másban.
A leggyengébb láncszem
Az USÁ-ban 2001-ben vezették be azt a programot, ami végképp hazavágta az amerikai oktatást. Azoktól az iskoláktól, ahol akár egyetlen tanuló is a megkövetelt minimum szint alatt teljesít, bizonyos mértékben megvonják a támogatást. Ezzel sikerült azt elérniük, hogy az iskolák átcsoportosították erőforrásaikat, és sok helyen teljesen megszüntették a kiemelkedő tanulók további ösztönzését, hogy a lemaradtakra koncentráljanak. Így minden iskola színvonala rengeteget esett, de legalább mindenki egyformán gyenge lehet ezután – minek is fáradni, úgysem érdekel senkit, ha jók vagyunk...
Apám, a hős
A gyerek bizonyítványáért egyformán felelős a szülő, a tanár, és a gyerek maga. Az alapvető értékrendet, a mintát otthonról hozza a lurkó. Ha a szülők csak papolják, hogy tanulni fontos, de ők sem tették, a gyereket nem fogja érdekelni az egész iskola-kérdés, csak szabadulni akar. Esetleg önszántából úgy dönt - okulva a szülők példájából -, hogy márpedig ő nem azt az utat választja, és inkább komolyan veszi a sulit.
Ahol a szülők tanultak, és fontosnak tartják az iskolai előmenetelt, ott két dolog történhet: a gyerek természetesnek veszi, hogy a tanulás fontos, és igyekszik, vagy pedig állandó megfelelési kényszerrel küzdve, kvázi rettegésben izzadja végig az éveket, hiszen nem maradhat le, nem hozhat szégyent a szüleire.
Magadnak tanulsz?
A „magadnak tanulsz, fiam” kezdetű mantrát talán egyetlen iskolás sem érti. Magának? Magának rajzol órán, magának süti a gofrit otthon, magának spórol arra a menő akármire, de hogy tanuljon? Ki van zárva. Aki élvezi a tanulást, azért tanul, mert az jó, és mert mindenkinek örömet szerez vele. Aki utál tanulni, mert folyamatosan kudarcok érik, az pontosan tudja, hogy a szüleinek tanul, esetenként pedig a tanároknak.
Közben arról álmodozik, hogy rocksztár lesz, vagy autószerelő, esetleg színésznő, vagy egyszerűen csak világot akar látni. Ehhez biztosan nem kell a kovalens kötésekben profinak lenni, és végképp felesleges (esetenként kártékony) betéve tudni egy irodalmi alkotás „elemzését”. Magának majd akkor fog tanulni, amikor végre a közelébe jut az álmainak. Alig várja, hogy egyre több ismeretre tegyen szert azon a területen, amit szenvedélyesen szeret, amiben a legjobb akar lenni. Feltéve, hogy addigra nem ölik meg az álmait.
Ajánljuk még:
