Mégis kinek az élete? – blog a közelgő halálról

„Andris vagyok. 34 múltam. Öt éve volt egy balesetem, amitől nyaktól lefelé megbénultam. Azóta teljesen magatehetetlenül fekszem, ráadásul szépen-gyorsan jöttek a szövődmények, műtétek, gyógyszerhegyek, stb. Olvasok, tévézem, rádiózom, internetezem. Hangvezérléssel sok mindent irányíthatok. Csak éppen nem élek. De mindennek hamarosan vége, mert egy Bátor Segítőmmel pontot teszünk az i-re.” Így mutatkozik be az egyik legújabb magyar blogger, aki tervei szerint július 30-án önszántából, de nem önkezűleg távozik az élők sorából. Ez a blog az első ilyen kezdeményezés hazánkban, s már rögtön az első napon heves vitákat váltott ki a kommentelőkből.

Igaz vagy sem?

A legfőbb kérdés, amit az olvasók elszántan szeretnének kideríteni az, hogy vajon tényleg egy magatehetetlen beteg utolsó sorai ezek, vagy egy átverés részesei lettek, s az író teljesen egészséges? Amióta a blog elindult, a leghevesebb vitákat természetesen ez a kérdés váltotta ki. S ahogy ez várható volt, a blogíró csöppet sem könnyíti meg kétkedő olvasóinak helyzetét. Bejegyzéseiben nem jelenlegi helyzetéről siránkozik, hanem többnyire egészséges élete boldogabb pillanatairól mesél. Az idő múlása és a szokatlan napló azonban egy fontos és érzékeny témára irányította rá a figyelmet: az eutanáziára. Amióta a blog elindult, több fórumon is megjelentek a róla szóló írások, s ezekben nem lehetett kitérni a kegyes halál említése elől. Az eutanázia hazai helyzetének megoldatlansága így most ismét előtérbe került, s ezzel (akár igaz a történet, akár nem) a blog elérte célját.

Néhány héttel ezelőtt szintén egy blog keltett (korántsem ekkora) feltűnést és kétkedést olvasóiban. Abban egy állítólagos herceg írt arról, hogy ő egy Pest megyei település jogos örökösének tekinti magát. A találgatások ott végül igaznak bizonyultak, s kiderült, hogy a település új lakóparkjának jól megszervezett reklámjáról volt szó.

Amiről a dolog szól

Kevés olyan téma van, amely ennyire megosztaná a közvéleményt, mint az eutanázia. Az elvi háború leginkább az abortusszal kapcsolatos csatározásokhoz hasonlít, de e tekintetben a művi terhességmegszakítás kérdése már sokkal előrébb tart. Hazánkban hivatalosan az eutanázia minden formája tilos és büntetendő. Európában kizárólag Belgiumban és Hollandiában engedélyezett, de ott is szigorú feltételekhez kötve.

A kegyes halált legtöbbször az eljárás aktív és passzív módja alapján különböztetik meg, amikor a kezelést végző orvos aktívan részt vesz az élet megszűnésében, például valamilyen injekcióval, illetve a kezelés beszűntetésével idézi elő azt (lekapcsolja a lélegeztető gépet). A mai orvostudomány fejlettsége sokszor szinte a végtelenségig (évekig, évtizedekig) képes elhúzni egy gyógyíthatatlan beteg életben tartását pusztán a tüneti kezelésekkel is.

A leghevesebb etikai vitákat mindig az váltja ki, vajon meddig tart a beteg emberi méltósághoz és szabad akaratához való joga, és meddig köteles az orvos a bizonyítottan gyógyíthatatlan beteg szenvedéseit elhúzni, kezelését elnyújtani? A dolog összetettsége a magyarázat arra, miért nem merik a kormányok felvállalni egy ekkora kaliberű téma jogi szabályozását. Hiszen az emberi élet kioltása visszafordíthatatlan folyamat, mely esetleges visszaélésekre adhat lehetőséget. Ahogy az is nehezen eldönthető, ki vagy milyen tanács adja meg a végső határozatott a nehezen eldönthető ügyekben (például nagy fájdalommal járó gyógyíthatatlan betegségek esetén, amikor az érintett nem beszámítható). Az eutanázia pártolói azonban úgy vélik, a jelenlegi szabályozás inkább sérti az alapvető emberi jogokat, mint védené azokat. Hiszen a kegyes halál tiltásával az egyének nem rendelkezhetnek saját életük felett, és sok esetben sérül az emberi méltósághoz való joguk. Emiatt pedig olyan megoldásokra kényszerítik őket, mint a fent említett blog íróját: hogy kiskapukat keresve, maguk oldják meg a problémát, sokszor óriási szívességet kérve egy hozzátartozójuktól, közeli ismerősüktől.

A blogot írója a hónap végéig biztosan vezeti, azt követő folytatása és a végkifejlet egyelőre bizonytalan. Talán sosem derül ki, valójában ki írta és miért. Egy biztos: egyre több olvasója van, és egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, amely valószínűleg még nagyon sokáig nyitott kérdés marad – itthon és számos más országban egyaránt.

Ajánljuk még:

- Reinkarnáció: mese vagy valóság?