Aki beteg, ki van rúgva!

A szabályváltozások előtt sem volt túlságosan pénztárca-barát dolog beteget jelenteni a munkahelyünkön, de az augusztus elsejétől életbe lépő, táppénzre vonatkozó drasztikus megszorítások (csökkentett táppénz) óta pedig szinte elképzelhetetlen.
A notórius betegeskedők és az álbetegek miatt valahol meg is értem ezt az intézkedést – el akarják venni a kedvüket – talán sikeresen – a lógástól. Jogos. Ne legyen otthon, akinek semmi baja! Ideje volt ezt korrigálni, de! nem így, nem ilyen módszerrel. Szerintem.

Mert, sajnos, nem csak rajtuk csattan az ostor – ezek a markáns változások ugyanis mindenkit érintenek. Azokat is, akik hosszú évek óta teljes lendülettel dolgoznak-termelnek a munkahelyükön, de egy előre nem látható betegség hetekre ágyhoz kötheti őket. És azokat az anyákat is, akik kisgyermekük betegsége miatt kényszerülnek táppénzre menni, hiszen nem mindenki tud előhúzni a tarsolyából egy nyugdíjas nagymamát vagy nagypapát.

Márpedig a gyerekek betegek lesznek. Minden évszaknak megvan a maga betegsége, amit szinte kivétel nélkül elkap a bölcsis, ovis és kisiskolás gyerek. Azért erre mindenképpen figyelniük kellett volna a társadalombiztosítás szakembereinek, mielőtt meghozzák ezt a súlyos, pénzügyileg igen kemény következményekkel járó jogszabályt.
Ráadásul sokan azt mondják (talán joggal, talán alaptalanul), hogy néhány új vírust direkt hintenek el a „jónép” között, mert a gyógyszergyáraknak is meg kell élniük valamiből. Növekvő gyógyszerárak, újabbnál újabb vírusok - kontra csökkenő táppénz. Nem éppen emberbarát feltételek a lógásra még csak nem is gondoló munkavállalók számára.

Félelemben élni

Mostanában sok mindentől félhetünk. A keresetünk csökkenésétől, a munkahelyünk elveszítésétől, a stressztől, a családunk egészségének megromlásától. Mi a legfontosabb? Természetesen az egészség – vágjuk rá gondolkodás nélkül, de aztán elkezdünk vacillálni. Mit ér az egészség, ha nem tudjuk kifizetni a hiteleket, a számlákat, ha a sok betegeskedés miatt (főleg a kisgyermekes családoknál) nemcsak a családi kassza bevétele csökken jelentősen, hanem a léc is rezeg a munkahelyi pozíciónk, helyünk megtartásában.
Na, ilyenkor mérlegelünk. És döntünk: a náthát és egyéb nyavalyákat majd csak átvészeljük, túléljük valahogy, csak a biztos megélhetésünk maradjon. Ami tökéletes választás a munkáltató és a táppénzfolyósító részére, de ki tudja, hosszú távon mit jelent a család számára. Nem kerülünk-e olyan helyzetbe, hogy a lábon kihordott betegség után újra és újra visszaesünk (visszaesnek a gyerekek)?

A magáncégek alkalmazottjainak nagy része nem mer betegszabadságra menni, ha ők vagy a gyermekük ágynak esik. A háziorvosok szerint az utóbbi időben lényegesen visszaesett a „mondva csinált” dolgokkal magukat kiíratók száma. Tehát, úgy néz ki, aki dolgozni akart, az már a mostani szigorítás előtt sem akart betegállományba menni, most pedig még inkább rá van kényszerülve a betegsége lábon kihordására.

A betegek többsége akkor sem mer otthon maradni, ha nagyon kellene. Sokan olyan rossz állapotban mennek be a munkahelyükre, hogy onnan már a kórház a következő állomás.
Az egyik ismerősöm például az egyik nagyáruházból ment el három hét táppénzre – komoly nőgyógyászati műtét után – és mire meggyógyult, közölték, hogy már vissza sem kell mennie, kirúgták.
Vagy finomabb megfogalmazásban: az álláshelye megszűnt. Ugyanis amíg beteg volt, helyettesítették, és kiderült, hogy az ottmaradt kollégák el tudják látni az ő munkáját is, ugyanannyi pénzért. Lassan orvoshoz sem fordul az emberek többsége, a gyógyszer akkor is drága, ha felíratja, és a gyógyszertárban el tudják mondani, mit vegyen be, hogy elmúljanak a tünetek.

Luxus lesz betegnek lenni?

Minden fillér számít, amit kivesznek a zsebünkből, ezért inkább lázasan dolgozunk (szó szerint), lüktető fejjel és folydogáló orral. És fertőzzük a kollégákat, szövődményeket gyűjtünk be, de nem akarunk, nem tudunk otthon maradni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a betegség is a gazdagok kiváltsága lesz, csak luxusból lehetünk betegek – a válság kellős közepén egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradjanak, a társadalom java egyre inkább a "félholtan is húzom az igát" felfogás híve lesz. És titkolózik. Sőt, hazudik is, ha kell. „Csak egy kis nátha, semmi komoly”…
Azzal nem igazán számol, hogy rámehet az egészsége. Csak egy a lényeg, az állása megmaradjon…

Aki beteg, az gyenge. És ez ciki

Sokak számára legalábbis, hiszen az évek során egyre csak azt sulykolták beléjük, hogy betegnek lenni gyengeség, szégyen. Aki beteg, az valamit rosszul csinál, vagy gondol – hiszen a lelki problémák jelennek meg a fizikai tünetekben. Így aztán az az általános nézet, hogy aki erős és sikeres, az soha nem betegszik meg.
Egyre inkább úgy látszik, nincs más érték, csak a pénz, és az ehhez vezető út a sikeres, betegségmentes karrier. Eljött az új szlogen ideje: „Dolgozz, légy a társadalom és a munkaerőpiac hasznos tagja, lehetőleg úgy, hogy soha ne öregedj és betegedj meg!"

Ezek után felmerül a kérdés: Van egyáltalán kiút ebből a kétségbeejtő helyzetből? S ha igen, mi? Mondja meg valaki!

A változások értelmében, aki július 31-ét követően vált keresőképtelenné, annak a betegállománya első 15 munkanapjára járó betegszabadság mértéke a távolléti díj 70 százalékára csökken. A táppénz is csökkent: az eddigi naptári átlagnak most már csupán a 60 százaléka lesz, a passzív táppénz összege pedig maximum 3575 forint/napra mérséklődött.

R.Z.

A nana.hu szerkesztőségi blogja >>>