Fogd be, vagy visszaütök!

Talán nyolcéves voltam, amikor egy hétvégét a barátnőméknél tölthettem. Az apja orvos volt, az anyja könyvtáros. Négyen ültünk a kocsiban, épp az állatkertből tartottunk hazafelé. Az autóban a barátnőm anyja száraz hangon kérdezgetni kezdte a férjét, már nem emlékszem, miről. Csak a hangulatra, az egyre szikárabb, pattogóbb, szúróbb szavakra. A férfi eleinte még válaszolgatott. Aztán már csak morgott. Azt mondta: hagyd abba, Vera, ne piszkálj. De a nő nem hagyta abba, folytatta, folytatta. A férfi egyre idegesebb lett. Kiabált. A nő gúnyosan felnevetett. Hagyd abba, mert nem tudom, mit csinálok veled, üvöltött. A szívem a torkomban dobogott. A nő csak nevetett. Rövidke, halk szavakat dobált, maró gúnnyal. A férfi a könyökét a nő arca felé lendítette: Hagyd abba, mert szétverlek. Barátnőm hangtalanul sírt. Én reszkettem. Megérkeztünk. A gyerekszobába szaladtunk, a szülők a nappaliba. Hallottuk, hogy a férfi kiabál. Aztán már csak a nő sírása hallatszott, a jajgatása. A puffanások.

Mi fáj jobban?

Akkor azt gondoltam, micsoda állat lehet, aki összeveri a gyenge feleségét. Aztán, ahogy múltak az évek, már mást gondoltam. Hiába volt a barátnőm apja kétszer akkora, mint a felesége, nem volt erősebb nála. A nő minden egyes szava, mint egy kés, úgy hatolt belé. A legkegyetlenebb módon adagolta, figyelte, ahogy kínlódik. Élvezte, ahogy kegyelemért kiált, hagyd abba, hagyd abba, mégis újra szúrt. Éppen csak nem halálos sebeket ejtve, ahogy a picador a bikán. A férfi végül, mondhatnám önvédelemből, visszaütött.
Ököllel.
Ő abban volt erős.
Nyilván sokan felhördülnek, hogy a fizikai és szóbeli bántalmazás nincs egálban, és a férjnek legfeljebb felelgetni lett volna joga. Szóval verni, nem ököllel. Lehet. De mégis elgondolkodtató, milyen messzire el lehet jutni pusztán szavakkal. Jéghideg, kimért, halálos pontossággal célzott szavakkal.

– Lehet egyértelmű, mint a dühkitörések, szidalmazások, vagy éppen rejtett, alattomos, például viccnek vagy építő kritikának, féltésnek álcázott.

– Mindig manipulatív és uralkodó.

– Gyakran a legidillibb helyzetben éri az áldozatot, mint derült égből a villámcsapás.

– Az ilyen kapcsolatokban nincs igazán körülírható konfliktus. Ez maga a konfliktus.

– Gyakran fizikai bántalmazássá fokozódik.

Veled még viccelni sem lehet?

Persze a szóbeli bántalmazó bármelyik fél lehet a kapcsolatban. Nincs szükség tettlegességre, sőt, az ilyen jellegű agressziónak éppen az a lényege, hogy gyakran még a bántalmazott fél számára is nehezen felismerhető, mert kiválóan álcázható.
Egyik ismerősöm azért lépett ki az első házasságából, mert a férje lépten-nyomon őt használta viccei céltáblájának, amikor társaságba mentek. Megalázó, sértő megjegyzéseket tett rá, amin a (nemkülönben primitív) asztaltársaság igen jól mulatott. Például Jetinek és Kocának becézte őt, aki nem mellesleg két gyereket szült neki. Ha a nő négyszemközt szóvá tette a dolgot, a férfi azt mondta, milyen buta, nem érti a humort, üldözési mániája van, kezeltesse magát...

Egyébként pedig naponta szóvá tette a súlyát (átlagos súlya volt), kritizálta a rúzsa színét, a haja formáját, az értelmi képességeit, mindezt persze roppant viccesen. Idővel azt is felvetette, hordhatna szivacsos melltartót, abban talán nem látszana, hogy ennyire lóg a melle. Soha nem volt elég jó a főztje, a vasalt ingen mindig maradt egy-két láthatatlan ránc, és amikor a nagyobbik gyerek két tárgyból kettesre zárt hatodikban, megint a feleség volt a hibás. Az ismerősöm egyébként jogász volt egy multinál, férfiakat megszégyenítő fizetéssel, míg a férje – munkanélküliként - angolból korrepetált, mint magántanár.

Te vagy a hibás!

A témáról Patricia Evan A verbálisan bántalmazó kapcsolat (The Verbally Abusive Relationship) címmel könyvet írt, amelyben negyven, hasonlóképpen bántalmazott nőt kérdezett meg. Beszámolóik lapján összegyűjtötte a verbális agresszió ismérveit. A bántalmazók legjellemzőbb módszerei a dühkitörés, a maró gúny vagy a jeges közöny. Ezzel legtöbbször azt kívánják elérni, hogy áldozatuk elbizonytalanodjon önmagában, összeomoljon az önbizalma és fölé kerekedhessenek. De nagyon gyakori az is, hogy a bűntudatára hatnak, így az áldozatban előbb-utóbb felmerül a kétség, hogy talán ő csinálja rosszul, ő ront el valamit, ő az oka a boldogtalanságuknak.

Nincs erőm elválni...

Az ilyen kapcsolatból nem könnyű kilépni, hiszen az áldozat legtöbbször fel sem ismeri a bántalmazás tényét, másrészt a kapcsolat lezárására irányuló törekvései is támadva lennének, miszerint csaló, esküszegő, hűtlen, sőt, hogy úgyis képtelen önálló lépésre, stb. Mire a válás gondolata egyáltalán felmerül, az áldozatból legtöbbször egy önmagában hinni képtelen, zavarodott, erősen bűntudatos, irányításra szoruló személyiség válik, aki már tényleg képtelen kézben tartani a sorsát. Az őt érő agresszió pedig válaszul agressziót szül a személyiségében, és mivel a bántalmazója felé csak legritkábban meri kiélni ezt, az agressziót önmaga felé irányítja, és megbetegszik.

Az amerikai Carl Simonton radiológus orvos és pszichológus felesége évekig kutatták a rák kiváltó okait és kezelésének módjait. Megállapították, hogy az elfojtott agresszió, a bűntudat első helyen szerepel a betegek élettörténetében. Fontos volna, hogy a bántalmazott külső szereplő segítségét kérje, legyen az akár barát vagy pszichológus, hogy önerejét visszaszerezhesse, és az ellene irányuló manipulációt tisztán felismerve kezelni tudja.

-vb-

Ajánljuk még:

- Milyen vastag a lelki páncélod?

<!-- Fogd be, vagy visszaütök! Bántani nem csak tettleg lehet. A szavak néha sokkal nagyobbat ütnek. Nyolc napon, nyolc éven, nyolc életen túl gyógyulnak. A testi fájdalmat állítólag ki lehet bírni, akármilyen hatalmas. Ami elviselhetetlen, az a lelki fájdalom.

Erre jó példa az olyan kapcsolat, ahol a bántalmazó úgymond „segítő szándékkal, jóindulatból” kritizálja amúgy nála sokkal sikeresebb partnere minden lépését, megnyilvánulását, ezzel szép lassan teljesen aláásva az önbizalmát. Ez egyébként a szülő-gyerek kapcsolatban is gyakran megfigyelhető: a magánytól rettegő szülő, mintegy „szeretetből” szembesíti gyermekét a hibáival, aki így majd nem mer kapcsolatot létesíteni, mert fél, hogy úgysem elég jó.

Az amerikai Carl Simonton radiológus orvos és pszichológus felesége évekig kutatták a rák kiváltó okait és kezelésének módjait. Megállapították, hogy az elfojtott agresszió, a bűntudat első helyen szerepel a betegek élettörténetében. Fontos volna, hogy a bántalmazott külső szereplő segítségét kérje, legyen az akár barát vagy pszichológus, hogy önerejét visszaszerezhesse, és az ellene irányuló manipulációt tisztán felismerve kezelni tudja. A szóbeli bántalmazás ismérvei (Patricia Evan könyve alapján) – Lelki fájdalmat okoz és rendszerint a partner önbizalmát szándékozik roncsolni.

– Lehet egyértelmű, mint a dühkitörések, szidalmazások, vagy éppen rejtett, alattomos, például viccnek vagy építő kritikának, féltésnek álcázott.

– Mindig manipulatív és uralkodó.

– Gyakran a legidillibb helyzetben éri az áldozatot, mint derült égből a villámcsapás.

– Az ilyen kapcsolatokban nincs igazán körülírható konfliktus. Ez maga a konfliktus.

– Gyakran fizikai bántalmazássá fokozódik. -->