Misztikus helyek: a Húsvét-sziget

Mindentől távol, a Csendes-óceán déli részén található ez az apró kis sziget. A legközelebbi szárazföld, a Pictairn-szigetek kétezer kilométerre nyugatra, Chile partjai 3600 kilométerre, Tahiti 4000 kilométerre van tőle. Rapa Nui-t, azaz a Világ Köldökét 1772-ben, Húsvét vasárnapján fedezte fel Jacob Roggeveen holland admirális, innen kapta új nevét a három vulkánból kialakult kis szárazföld.

A hosszú fülű szobrok

A mindössze 21 kilométer hosszú és 14 kilométer széles szigeten közel ezer darab, óriási méretű, kőből faragott fej várta a partoknál kikötő hajókat, és azóta sem sikerült maradéktalanul megfejteni a szobrok titkát. Kik készítették őket, és milyen céllal? Hogyan voltak képesek a sziget egyik végéből a másikig szállítani ekkora kőtömböket, amik között nyolcvan tonnásak is akadnak?

Az egyik legnagyobb rejtély az, hova tűntek a szigetlakók, és miért maradt olyan hirtelen félbe a szobor-projekt. Számos elmélet kering ezzel kapcsolatban, erős vonalat képvisel a földön kívüliek jelenlétét feltételező teória. A széles körben elfogadott történet szerint polinéz tengeri utazók népesítették be a szigetet, akik több ezer kilométert utaztak kis hajóikban. A csillagok, az óceán ritmusa, az égbolt és a Nap színe, a felhők alakja, a szélmozgások, és a madarak repülésének iránya segítette őket, hogy szárazföldet, és ott élelmet találjanak. A polinézek először i.sz. 400-ban érkeztek Rapa Nui-ra - a köldök elnevezés a hasra és az élelemre utal -, azonban elmenni már nem tudtak, így ottragadtak, és benépesítették a szigetet.

A régészeti leletek alapján úgy tűnik, két faj is lakta a szigetet, az egyiknek hosszú füle volt, a másiknak rövid. A rövid fülűek, akik korábban érkeztek, voltak a munkások, talán leigázottak. A második hullámban érkeztek a hosszú fülű emberek, a szobrok is őket ábrázolják. Idővel a rövid fülűek fellázadtak, és megölték az összes hosszú fülűt.

De hogy vitték oda?!

Mostanra több, mint 900 szobrot találtak meg a szigeten, némelyik alig látszott ki a földből. Ugyanakkor kevés szobor jutott el oda, ahova szánták: az óceán partjára, arccal a sziget felé. Ezeknek a monumentális kőtömböknek a mozgatása okozza a legnagyobb fejtörést ma is, és körülbelül annyira meggyőző az erre alkotott elmélet, mint az egyiptomi piramisok építésére adott magyarázat.

A szobrokat ugyanis a vulkán felső részén található sziklákból faragták ki, és onnan sok kilométerre kellett elszállítani. Ezt állítólag kötelekkel oldották meg, amit az akkor még sűrű füvezetből fontak. A felállított szobor köré tekert kötél segítségével méterenként mozgatták a szobrokat, és egyszerre vagy száz emberre volt szükség egy ilyen akcióhoz. Ezzel a módszerrel beletelt néhány hónapba, mire a parta vonszoltak egy-egy óriást. Így ha felborult, inkább otthagyták, és másikat faragtak, mert azt végképp nem tudták megoldani, hogy újból felállítsák. Állítólag az istenek kérésének tulajdonították a szoborkodást, mivel a sziget csaknem teljes felnőtt lakosságára szükség volt a faragás-szállítás bonyolult és nehéz műveletéhez.

Más források szerint a szobrok az elhunyt törzsfőnököket ábrázolják, mintegy sírhant-szerűen, és azért helyezték őket a partra, hogy a vezetők halála után is védelmet nyújtson a szigetlakók számára a fenyegetések ellen.

És hova lettek a szigetlakók?

Bár a szobrok révén híresült el a sziget, akad még itt néhány érdekes, máig megmagyarázatlan momentum. Például az, hogy a szigetlakók tudtak írni. Saját írásjeleik voltak, amik különböztek bármilyen más írástól a világban. Ugyanakkor egyik csendes-óceáni szigeten sem írtak akkoriban, és az amerikai indiánok sem használtak semmilyen írás-rendszert. Ki tanította őket írni? Ha maguk fejlesztették ki a rendszerüket, hogy lehet, hogy pont ők, a többi szigeten pedig nem írtak? Miért volt rá szükségük? Lehet, hogy magasabb fajta intelligenciával rendelkeztek? Egyáltalán, hogy voltak képesek kenukban utazni több ezer kilométert?

A virágzásuk idején 11.000-ren laktak a szigeten. Bár egy kissé túlnépesedtek, és végül, miután a sziget természeti forrásait kimerítették, egymást ették meg (állítólag), addig olyan növényeket termesztettek, amik érthetetlen, hogyan kerültek oda. A fő eledelük az édesburgonya volt – honnan szerezték? Elkenuztak Chilébe 3600 kilométert, majd néhány gumóval felpakolva visszaeveztek? Akkor hogy lehet igaz az „ottragadtak a szigeten” teória? Vagy lehet, hogy a sziget eleve Chile gyarmataként népesedett be? Ez akkor dőlt meg, amikor a Húsvét-sziget sírjaiból feltárt leletekből DNA-mintát vettek, és kiderült, hogy az őslakosok polinéz szigetlakók, nem amerikai indiánok voltak. Ezek a népek elképesztő távolságokat tudtak megtenni a tengeren, és hogy ezt mind kenukkal tették, igen furcsa elképzelés. Ráadásul pontosan tudták, merre mennek. Az amerikai indiánok nem tudtak még így tájékozódni.

A lényeg, hogy máig nincs meggyőző magyarázat sem a szobrok mozgatására, sem a sziget benépesedésére. Lehet, hogy tágítani kellene a nézőpontokon. Eddig a földönkívüli-elmélet az egyetlen, ami mindent megmagyaráz…

Ajánljuk még:

- A maja naptár és a világvége >>>

- Földcsakrák: sámánok és varázslók kultusza >>>