Vad éjszaka a kikölcsönzött szeretővel

Már két éve nem volt normális kapcsolatom. Igyekeztem jól érezni magamat a barátaimmal, de ahogy telt az idő, óvatos lettem a meghívásokat hallva. Tudtam, hogy egészen véletlenül lesz a társaságban egy független, kedves férfi, akivel „jó lenne megismerkednem".
De mégsem ülhettem mindig otthon! És voltak kimondottan vonzó programok is, mint ez a bizonyos kora őszi szüreti mulatság. A baj csak az volt, hallottam, hogy rengeteg jóképű fiút hívtak meg „direkt a Kinga kedvéért”.
Éjjel is ez foglalkoztatott, nem tudtam aludni. Végül eszembe jutott egy furcsa ötlet: mi lenne, ha szereznék egy férfit, aki eljátszaná a kedvesem szerepét? Akkor nem kellene magyarázkodnom, és legalább a kollégáim is békén hagynának. Minél többet gondolkodtam, annál jobban tetszett az ötlet. A baj csak az volt, hogy nem ismertem senkit, aki vállalta volna a szerepet.

– Kölcsönözz! Tudod, már nemcsak lányokat lehet kísérőnek felfogadni – kuncogott a barátnőm.
Fogalmam sem volt, hogy a különböző női magazinokban megjelenő hirdetések mit takarnak, de néhány telefon után már tisztában voltam az árakkal és a „szolgáltatásokkal”.
– Nálunk szigorúan csak kísérőnek mennek el a fiúk. Ha ön ennél többet akar, nem jó helyen jár – mondta egy kedves hang. „Többet? Még ez is több, mint amit valaha feltételeztem volna magamról!”
Az irodában középkorú hölgy fogadott. Elmondtam, hogy hová, milyen alkalomból kellene a kísérő, mire ő elém tett egy albumot.
– Őket tudom ajánlani – mondta. – Magukra hagyom, válasszonb nyugodtan!
Hihetetlen érzés volt ülni egy elegáns szobában, és dögös pasik képeit nézegetni! A választás nem volt egyszerű, bár nekem az első pillanatban szimpatikus lett egy szemüveges, sötét hajú fiatalember.
Laza, sportos, de mégis elegáns viseletet kértem, és majdnem elájultam, amikor megláttam a bevásárlóközpont előtt. Farmerben, világos ingben, napbarnítottan állt, karján a zakójával. Rendkívül jóképű volt, és egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy igazi randevúra érkeztem. Csak semmi képzelgés! – intettem magamat.

Ő vezette a kocsimat, és én az út végén már leplezetlenül bámultam. A pénzemért megtehetem – gondoltam. Mosolyogva nézett rám.
– Most csinálsz először ilyet? – kérdezte.
– Igen. De be kell vallanom, tetszik az érzés…
– Örülök. Annak is örülök, hogy ilyen csinos hölggyel dolgozhatok – bókolt.
Jaj, csak el ne higgyek mindent, amit ma este mondani fog – figyelmeztettem magamat.
Láttam a többiek tekintetén, hogy meglepődtek, amikor beléptünk a kerthelyiségbe. Az ismerősök csodálkozva néztek, én pedig büszkén vonultam Kristóf mellett, aki titkon megszorította a kezemet.
– Szervusz Kinga! Micsoda meglepetés! Bemutatnád az urat? – rohantak le rögtön.

Régen elfelejtett érzések éledtek fel bennem: végre nem egyedül érkezem, tartozom valakihez, aki biztonságot nyújt, megvéd a kíváncsi tekintetektől, ki nem mondott kérdésektől. Kristóf puszta lénye megóvott a rossz érzésektől, és ez nagyon jó volt. Túl jó…
Kristóf szellemes volt, sziporkázó, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Tánc közben úgy ölelt, mintha tényleg összetartoznánk. Ahogy szája finoman súrolta a nyakamat, beleborzongtam. Egyre jobban elvesztettem a kapcsolatot a valósággal, már elhittem, hogy mi ketten egy pár vagyunk. Amikor finoman megpuszilta az arcomat, nem tiltakoztam és egyszer csak teljesen egymásba gabalyodva vadul csókolóztunk. Égett az arcom, amikor kirohantam a táncparkettről. Átkoztam a percet, amikor eszembe jutott ez az őrültség…
Messzire futottam, egészen a hídig. Megálltam és csak néztem a hömpölygő Dunát.

– Az nem lehet, hogy egy ilyen szép lány sírjon! – szólalt meg mellettem egy rekedtes hang. Ijedten fordultam meg. Kocogó ruhába bújt, jóképű férfi állt mellettem, elszánt megmentőként. Hátrálni kezdtem. – Jaj, meg ne ijedjen tőlem! A rend őre vagyok, most éppen civilben. Nem szólítottam volna meg, pedig az étteremtől figyelem a sprintjét, de nem szeretném, ha előttem vetné magát a habokba.
– Én nem akarok beleugrani – kiáltottam.
Abban a pillanatban ért oda Kristóf. Gondosan fésült haja az égnek meredt, enyhén szólva zaklatottnak nézett ki.
– Miért rohantál el? Nagy hülyeséget csináltam, de ígérem, többet nem fordul elő…
Az idegen férfi halkan köhintett, mire Kristóf értetlenül nézett rá.
– Nézze, fiatalember, nem tudom, milyen hülyeséget csinált, de jobban vigyázzon a kisasszonyra!
– Kicsoda maga? Ne szóljon bele a dolgunkba! – szólt rá Kristóf.
– Hagyd! Ő csak jót akar – védtem meg a férfit, aki még mindig nem mozdult. – Köszi a segítséget – mondtam –, esküszöm, nem akartam megtenni…

Beültünk a kocsiba és akaratlanul is a híd felé kormányoztam az autót. Még mindig ott állt. Leengedtem az ablakot és intettem neki. Elmosolyodott és visszaintett. A mosolya megérintette a lelkemet, és a nyugalom szétáradt bennem… Csendben autóztam az éjszakában, céltalanul.
– Ne haragudj – törte meg a csendet Kristóf. – Be kell vallanom valamit: nekem is ez volt az első ilyen munkám.
Elnevettem magam. Nem lehetek ilyen peches!
– Egyetemista vagyok és gondoltam, ez remek pénzkeresési lehetőség. Nem gondoltam, hogy már az első randin megbukom.
– Egyetemista vagy? Jaj! Az mit is jelent? Hány éves vagy? Tizennyolc?
– Huszonkettő.
– Nem számít. Én sem gondoltam át ezt rendesen. Különben azt hittem, harminc vagy. Érett pasi, aki feldobja a fáradt szingliket. Például engem.
Olyan lendülettel fordult felém, hogy meg kellett állnom.
– Fáradt szingli? Miről beszélsz? Élettel teli, gyönyörű nő vagy! Nem is értem ezt a hülyeségedet… Pasit bérelsz pénzért! Ne mondd nekem, hogy nem kísért volna ide téged senki! Nem láttad, hogy néztek rád? Szerinted az a férfi a hídon azért állt ott, mert hidegen hagytad minden érzékszervét, ugye?

Megbabonázva néztem rá. Minden olyan lágy lett, tompa, akár az éjszaka. Két kezembe fogtam arcát és egészen közel hajoltam hozzá.
– Csókolj meg! – súgtam.
Szája tépte az enyémet, vadul, szenvedélyesen csókolt. Keze a ruhám alatt, hallottam, ahogy szakad a selyem. Olyan forró volt a bőröm, hogy szinte lángolt. Kellett nekem ez a fiú, mindenestül. Nem érdekelt már, hogy hány éves, hogyan találkoztunk, csak az számított, ahogy ölelt. A kocsi kicsinek bizonyult, de amikor végre eggyé váltunk, nem éreztem a kényelmetlenséget, csak a soha véget nem érő gyönyört.
Szó nélkül autóztunk haza. Nem kérdeztem, feljön-e, természetes volt, hogy átölelve egymást felbaktattunk a lépcsőn. Sajogott minden porcikám, de éreztem, hogy újra elborít a vágy.
Két év kétségbeesett magányát dobtam a sarokba azon a hajnalon. Mint aki hosszú álomból ébred, úgy csodálkoztam rá testem rezdüléseire újra és újra.
Késő délelőtt Kristóf csókjaira ébredtem. A derengő napsütésben látszott igazán, hogy milyen fiatal. Tudtam, ha elmegy, nem látom többet, de cseppet sem voltam szomorú. Visszatértem az életbe, hála neki – a többi majdcsak lesz valahogy!
– Tudom a választ, de azért megkérdezem: találkozunk még? – kérdezte búcsúzáskor.
Megráztam a fejemet.
– Köszönök mindent. Megígérem, hogy többet nem foglak „kikölcsönözni”! Se téged, se mást!
Ugyan miért is fizetnék valakinek, hogy szórakoztasson, amikor minden olyan jól alakult?
A férfi a hídról pár nap múlva felkeresett – és egymásra találtunk. Remélem, örökre.

- Olvasóink történetei >>>