2009.09.03. 18:27
Botrányok és szerelmek, házasságok nyara
Van akinek sikerül és van akinek több évtizedes várakozás, kínlódás és ácsingózás után sem kerül karikagyűrű az ujjára. Mi most előbbiekből válogattunk. Összeállításunkban azok a sztárok, akiknek szerelmet, boldogságot hozott az idei nyár.
Salma Hayek és Frencois-Henri Pinault például már másodszor erősítette meg szerelmét. Először ugyanis csak intim keretek között esküdtek egymásnak örök hűséget, majd pár hónappal később a barátaik előtt is hivatalossá tették szerelmüket.
Akárcsak Milla Jovovich és Paul W. Anderson, aki pár nappal ezelőtt mondta ki a holtomiglan-holtodiglant. A szerelmesek ezzel végérvényesen is bebizonyították a hitetleneknek, hogy képesek a boldogságra. Egyes amerikai lapok ugyanis sokszor megkérdőjelezték Milla és Paul boldogságát arra hivatkozva, hogy a modellből lett színésznő – aki harmadszor állt oltár elé – megbízhatatlan a szerelemben.
Ez a kérdés jogosan vetődhetne fel Jennifer Aniston esetében is, aki Brad Pitt után egyszerűen nem találta a helyét a romantika világában. Eddig. Hírek szerint ugyanis Jen végre révbe ért, és Gerald Butler oldalán feledni tudta exét. Sőt, egyes feltételezések szerint már az örökösök is úton vannak: Aniston ikrekkel várandós (?) ...
Képgalériánkban a nyár legnagyobb sztárszerelmei >>>