Lehet csak az alkohol a kiút?

Harmincnyolc éves vagyok, ez a második házasságom. Négy éve élünk együtt, azóta született két fiunk. Az egyik három, a másik másfél éves.
A férjemet is elérte a gazdasági válság, megszűnt a munkahelye. Azóta ott dolgozik, ahol munkát kap. Szerencsére ügyes kezű, ért a kőműves munkához, a burkoláshoz, festéshez, tapétázáshoz. Egyébként Vendéglátóipari Főiskolát végzett, de az üzlethez a világon semmi érzéke.

Amikor megismerkedtünk, komolyan beleszerettem. Hat évvel fiatalabb nálam, ez igaz, de mégis ő volt az egyetlen férfi az életemben, aki úgy igazán megdobogtatta a szívemet. Ő is volt már nős, de a felesége túlságosan hideg volt, sosem tudta őt igazán szeretni. Amikor megláttam őt, és végre odalépett hozzám (egy társasággal voltunk a Tiszánál kirándulni), úgy éreztem, vége minden nyomorúságnak-szomorúságnak, az életem megint szivárványszínű lesz.
Nem gondoltam, hogy szülök gyereket, sosem vágytam ilyesmire. De ő nagyon akart apa lenni, hát nem ellenkeztem. Talán mert minden éjszakánkat átszőtte a szerelem, nagyon hamar teherbe estem. Amint megtudtam, hogy babát várok, méghozzá tőle, elfelejtettem minden aggályomat a gyerekvállalással szemben. Nagyon akartam azt a kicsit, mint ahogy a testvérét is, akit nem is terveztünk. Felhőtlenül boldog időszak következett az életünkbe.
Aztán jöttek a zűrös, nyűgös hétköznapok. A nagyobbik fiam sokat betegeskedett, folyton orvoshoz kellett rohanni vele. Éjszakánként sírt, felváltva keltünk fel hozzá, szegénykém sokat szenved az emésztésével. A kisebbik nyugodt baba volt, mintha nem is a testvére volna. De a lényeg, hogy az örökös éjszakai felkelés, a nappali aggódás, meg az anyagi gondok teljesen összezilálták az életünket. Én szerettem a munkámat, textiltervezőként dolgoztam, de a gyerekek miatt fel kellett adnom egy időre.

Amikor terhes lettem, eladtuk a garzonlakásomat, és egy Érd közeli kis faluba költöztünk a férjem édesanyjához. Kellett a pénz, hogy hozzá tudjunk építeni a házhoz. Jó lesz itt a gyerekeknek, és a mama se lesz egyedül, mondogatta a férjem. Rosszul döntöttünk.
Minden pénzt felemészt az anyósom orvosi ellátása, gyógyszerei, gyógyteái, alternatív szerei, speciális étkezése, masszőrje, sorolhatnám.
Én mindig is pesti lány voltam, imádom a városi életet, a nyüzsgést, a fényeket, a zajt. Amikor rádöbbentem, hogy be lettem zárva egy porfészekbe két kisbabával meg egy beteg öregasszonnyal egy félkész házba, szörnyen kétségbe estem.

Az anyósom amúgy egy rémálom. Folyton sajnáltatja magát, lépten-nyomon a szomszédoknak panaszkodik, hogy ő milyen szerencsétlen. Azt vettem észre, hogy a faluban már úgy néznek rám, mint a véres rongyra, sőt, a hentesnél megjegyzéseket is tettek a fülem hallatára, hogy milyen ember az, aki nem segít egy beteg nénin. Ebből rá kellett döbbennem, hogy az anyósom engem szid a szomszédoknak, rólam pletykálkodik, mintha nem lenne elég bajom nélküle is. Takarítok utána, főzök-mosok rá, hallgatom a sirámait meg az utasításait, hogy mit hogy kell a kertben, mit hogy kell a gyerekekkel, és ez még mind nem elég, még a faluban is befeketít.

Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem iszogatni. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy leszaladtam a kocsmába, és fetrengésig piáltam magam, dehogy. Csak olyan sok volt már bennem a feszültség, olyan sok volt a szorongás, hogy jólesett főzés közben felhörpinteni egy-két pohár bort. Ettől kicsit nyugodtabb lettem, szebb lett a világ.
A férjem nem is tudott róla, míg az anyja meg nem súgta neki, hogy rossz anya vagyok, felelőtlen, részeges alkoholista, és amíg ő nincs itthon, én egész nap vedelek.
A férjem kérdőre vont, én pedig kiborultam és esküdöztem, hogy legfeljebb fél üveg bor csúszik le naponta. De láttam a szemén, hogy nem hisz nekem. Az apja súlyos alkoholista volt, hát ő gyűlöli és megveti az italt, soha egy kortyot se iszik, még ünnepeken se. Azt mondta, meg ne tudja többé, hogy borra költöm a pénzt.

Mindig önálló voltam, önállóan dolgoztam, alkotó munkát végeztem, volt önálló keresetem, volt kis lakásom. Nekem soha senki nem mondta meg, mit vehetek és mit nem, mit tehetek és mit nem. Olyan dühös lettem, hogy azontúl már egy egész üveg bort is megittam, csak azért is. Persze, ettől sem lettem részeg. Ahogy boldogabb sem.
A férjem, mintha gyűlölne. Hónapok óta nem nyúlt hozzám. Elköltözött a közös ágyunkból is, és csak annyit beszél, amennyit feltétlenül szükséges. Ha kérdezem, mi baja, azt mondja, hogy nem szívesen él együtt egy alkoholistával. Én meg nem szívesen élek együtt a gonosz, rosszindulatú anyáddal – bukott ki belőlem. Erre azt felelte, hogy akkor fel is út, le is út. Vállalja, hogy fizeti egy lakás bérlését, míg él az anyja, ha pedig majd meghal, eladja a házat és visszaadja a pénzem. De tűnjek el innen. A gyerekeket persze magánál tartja, ha kell, a gyámhivatalnál is bejelenti, hogy alkoholizálok, és akkor úgyis elvennék tőlem.

Kétségbe vagyok esve. Hogy mehetett így tönkre minden? Hogy kerültem ebbe a mocskos faluba, hová tűnt a szép kis lakásom? Hogy lehet az, hogy szültem két gyönyörű gyereket, és el akarják venni tőlem? Hogy bánthat meg ennyire, akit olyan nagyon szerettem?

Még most is szeretem a férjemet. Édesanyámnak beszéltem a dologról, és azt mondta, lányom, sürgősen hagyj fel az ivással, és bizonyítsd be, hogy szereted. Lehet, hogy igaza van, de sajnos nem nagyon hiszek ebben. Szerintem ez csak ürügynek használja, hogy iszom. Kapóra jött neki, hogy elküldhessen. Szerintem ennyi alkohol nem mennyiség, ettől nem kéne kiakadni, ha szeretne. Szerintem csak zsarol ezzel. Mert meg akar szabadulni tőlem. Hogy kisajátíthassa a gyerekeket.

Régen még tudtunk beszélgetni egymással, volt, hogy éjszakákat is átbeszélgettünk, de ma már nem lehet. Próbáltam rávenni, hogy tűnjünk el innen, menjünk vissza Pestre, ott majd minden rendbe jön, de csak fröcsög rám, hogy beteg és öreg az anyja, nem hagyhatja magára. Nem értem, hogy lehet benne ennyi gyűlölet irántam. Talán az anyósom sugdosott a fülébe szörnyű hazugságokat rólam? 
Ha elküld, oda az egész életem. Ha elveszi a gyerekeimet, meg is halok. De ha itt kell maradnom, akkor is meghalok. Nem tudom, mit tehetnék, hogy fordíthatnám jóra a dolgokat. Mások legalább dönthetnek így vagy úgy, de nekem ötletem sincs, mit csinálhatnék. Kérlek, segítsetek.

Kedves Olvasók!

Várjuk történeteiket!

Ha döntési helyzetbe került, és nem látja, melyik a helyes út. Ha hiába szakad meg a szíve, akkor sem tudja, mit tegyen...? Írja meg nekünk a problémát, hátha valaki segíthet!

Maximum 10 soros leveleiket a [email protected] címre várjuk!

A történeteket feldolgozzuk, azokon szabadon változtatunk!

<!-- Lehet csak az alkohol a kiút? Válságban a házasságom. Két kicsi fiam van. Építkezünk, minden nap veszekszünk, minden nap iszom. Érzem, ha ez így megy tovább, mindannyian rámegyünk. Kedves Olvasók! Várjuk történeteiket!

Ha döntési helyzetbe került, és nem látja, melyik a helyes út. Ha hiába szakad meg a szíve, akkor sem tudja, mit tegyen...? Írja meg nekünk a problémát, hátha valaki segíthet!

Maximum 10 soros leveleiket a [email protected] címre várjuk!

A történeteket feldolgozzuk, azokon szabadon változtatunk! -->