Segítség: félénk a gyerekem!

A fejlődés során a félénkség minden gyermeknél megfigyelhető egyes „kritikus” életszakaszban: először hét és kilenc hónapos kora között, később nagyjából két és fél éves kora környékén. Mindkét életkorban más oka van a félénk reakciók megjelenésének.

Retteg az idegenektől

„Két lányom van, 3 és 2 évesek. A nagyobbik, sajnos nagyon félénk. Ha beszélgetek valakivel, a legszívesebben elrángatna onnan, vagy befogja a szemét – meséli Judit az édesanya –, így jelezve, hogy nem akar vele kommunikálni. Vannak barátnői, de ha találkozunk velük a legtöbbször nem játszik velük, csak mellettem ül, és figyeli őket. Ősszel kezdi majd az óvodát… előre rettegek, milyen lesz számára az ismeretlen közeg. Remélem, ki fogja nőni a félénkségét, ha valahogy lehet, rásegítenék a folyamatra.”


Nem lehet kinőni

„A félénkséget nem növik ki maguktól a gyermekek – mondja a gyermekpszichológus –, hanem megtanulják viszonylat tűrhetően leplezni.
A felnőttkori bátortalanság, önbizalomhiány okai gyakran a gyermekkorban gyökereznek. Az enyhe fokú gátlásosság nem jelent különösebb hátrányt az életben, de a súlyosabb már igen, így tenni kell annak érdekében, hogy ne akadályozza mindez a személyiség fejlődését.

Az első félelmek

Hét és kilenc hónapos kora környékén a csecsemő sok tekintetben megváltozik. Átalakul az édesanyjához történő kötődése, már ő kezdeményezi a játékot, boldog, ha az édesanyja megjelenik, és elszomorodik, ha nem láthatja őt. Megtanul mászni, és boldogan fedezi fel a környezetét (de közben mindvégig édesanyja hangjára és gesztusaira figyel). Ha ezek riadalmat tükröznek, a csecsemő elbizonytalanodik, és nem folytatja a felfedezést, ellenben, ha örömet érzékel, vígan mélyül el a megkezdett tevékenységben.

A „világ” felfedezése közben arra is rádöbben, hogy a biztonságot nyújtó édesanya olykor nincs jelen, és ez a kicsiben szeparációs szorongást vált ki. Ez a szorongás aztán a gyermeknél néhány hónap múlva eltűnik – ahogy rájön arra, hogy a szülő nem végleg hagyja magára. Így lassacskán kialakul benne a biztonság érzése, és annak a tudata, hogy szüleit, ha nem is észleli közvetlenül, de ott vannak valahol és vissza fognak hozzá térni.

Dackorszaki visszahúzódás

Ahogy a gyermek fejlődik, „öregszik”, szép lassan elmúlik a kilenc hónapos kora körül kezdődő félénkség, hogy a helyét majd konkrétabb félelmek (például egyes állatoktól vagy ismeretlen szituációktól) vegyék át. Ez időben már egyre bátrabban távolodnak el az édesanyjuktól, de vissza-visszatérnek, hogy szeretetet és biztonságérzetet meríthessenek belőle.
Ebben az időszakban a félelem hátterében állhat valamilyen rossz élmény, ami a gyermekkel történt, sokszor azonban a szülőktől megtanult, bizonyos dolgoktól való idegenkedés az oka. A szülők biztonságot nyújtó közelében, ez hamar, legfeljebb egy-két hét alatt elmúlik. Ha mégsem, arra feltétlenül oda kell figyelni és a kellő lépéseket megtenni.


Miért lesz félénk?

A félénkség mögött biológiai okok is állnak (bár, ezt a kutatók csupán a csecsemők 20 %-ánál tudták kimutatni egyértelműen). Többségüknél azonban valamilyen környezeti hatás a félénkség alapja. A félénkség miatt kudarcot átélő gyermek még félénkebb lesz – ezt az ördögi kört csak a szülő tudja áttörni azzal, hogy a kicsit megfelelő légkörben neveli.

A felnőtt is felelős

A negatív énkép kialakulásához vezethet, ha a felnőtt környezet elutasító, negatív értékelést közvetít. A "kicsi, ügyetlen gyermek" egy ideig próbálkozik, majd feladja, mert nincs sikerélménye, passzív lesz. Nem önmaga szervezi az életét, később azonban sodorható lesz, kritikátlanul alkalmazkodik az erősebb akaratú társhoz. Kudarc esetén azonnal bűnbakot keres, célját indulati síkon vezeti le.


Óvodai stresszhelyzet

A közösségbekerülés a legtöbb esetben előre viszi a gyermeket a kibontakozásban, fejlődésben, de némely esetben kedvezőtlen hatással lehet az éntudat kibontakozására: az egyéniség elszürkülhet, és fennállhat a csoportban való „felszívódás” veszélye. A csoportban a visszahúzódó nem mer önálló lenni, ráhagyatkozik a felnőttre (óvó nénire), bizonytalan, önálló kezdeményezése nincs, a semlegesség, utolsó hely is „jó” neki.


Miért ilyen?

„Ötéves kislányom kifejezetten értelmes, fejlett gyerek. Harmadik éve óvodás, és sem ott a csoportban, sem a játszótéren nem áll ki a jogaiért: minden szerepjátékban neki jut a legmegalázóbb szerep, ha versenyeznek azt mondja, hogy nem is akar nyerni, teljesen visszahúzódik – meséli Niki, aki kislányával ellentétben kötetlenül tud beszélgetni az idegenekkel is. – Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné, mindig önmagát okolja (például az ő hibája, hogy a kis barátnője nem ad neki nápolyit). Sem én, sem a férjem nem vagyunk félénkek, ezért nem értem, ő miért ilyen.”

A mintalevétel

Hogyan segíthetsz a félelme legyőzésében?

* Ne erőltess semmit, amit ő maga nem akar!

* Sugározz felé sok pozitív késztetést: menjen, merjen, vállalkozzon!

* A legfontosabb, hogy amint van a gyermekednek egy kis „bátor” megnyilvánulása, azonnal dicsérd meg, milyen ügyes és önálló volt. Az ilyesmi szárnyakat adhat a legfélénkebb gyermeknek is.

* Soha ne mondd, hogy jobban szeretnéd, ha bátrabb lenne! Inkább fokozatosan „terheld” őt különféle megismerni való ingerekkel – például barátokkal való találkozás. A legjobb, ha az otthoni, biztonságos közegbe hívtok meg egy baráti házaspárt a gyermekükkel.

* A leválás (oviba majd később iskolába menés) folyamata során építs gyermeked kísérletező kedvére: idővel bizonyára minden félelmét legyőzi majd a kíváncsisága. Segítheted ezt a folyamatot a játszóházban vagy a játszótéri játék által – ahol úgy tud felfedező útra indulni, hogy téged nem téveszt szem elől.