Szeret vagy csak kihasznál egy 13 évvel fiatalabb srác?

Informatikus, gyakran őt küldi ki a cége a mi vállalatunkhoz, ha elromlik valami a gépen. Egy nap épp túlóráztam, amikor megérkezett, nem volt ott senki, csak ő meg én. Akkor már legalább egy éve ismertük egymást látásból, néha el is csevegtünk viccesen, és mindig úgy nézett rám, mintha fel akarna falni a szemével.

A barátaim, kollégáim szerint egyáltalán nem látszik rajtam a korom, úgy szokták mondani, az a fajta nő vagyok, akinek nincs is kora, egyszerűen csinos és kész. Szeretném hinni, hogy tényleg így van, mert ez a korkülönbség, ez a tizenhárom év nagyon soknak tűnik így első hallásra.
Azért mondom, hogy első hallásra, mert azon bezzeg senki nem akad ki, ha fordítva áll ennyi év, vagyis ha a férfi idősebb. Miért ne lehetne egyszer, hogy a nő az idősebb?
A korkülönbség önmagában nem lenne baj szerintem, ha egyikünket sem zavarja. Más baj van itt, azt hiszem.

Szóval azon az estén, amikor kettesben maradtunk az irodában, megdicsérte a parfümömet, a hajamat, aztán búcsúzáskor megpuszilt, átölelte a derekam. Jó érzés volt nagyon, mert az én előző kapcsolatom már két éve véget ért, és mivel nem vagyok egy csapodár alkat, nem kezdek futó kalandokba, azóta nem is ért hozzám férfi. Ezért mondom, hogy jólesett, ahogy átfogta a derekam, mintha áramot vezettek volna belém, hirtelen felébredt bennem a két éve alvó nő, és szinte elgyengült, alig álltam a lábamon.

Mivel a gép megjavításához alkatrészre volt szükség, azt mondta, másnap újra jön, hogy befejezze a munkát. De egész nap nem bukkant elő. Délután négy körül remélni kezdtem, hogy azért nem jön, mert abban hisz, hogy megint egyedül talál, ahogy előző nap. Hallgattam a megérzésemre, és megint bent maradtam túlórázni. Nem hiába, háromnegyed ötkor betoppant.

Ragyogott a szeme, fülig ért a szája, piros volt az arca, és szívdöglesztően jól nézett ki. Valamelyik filmsztárra hasonlít, csak most nem jut eszembe a neve. Puszival üdvözölt, amelyből a második a szám sarkára csúszott. Lehunytam a szemem, és visszacsókoltam. Ezt újabb puszi követte, már egészen a számra, aztán belevesztünk egymásba. Nem tudom, mennyi idő tehetett el, ahogy ott álltunk és csókolóztunk, de utólag visszagondolva legalább húsz perc volt. Tetőtől talpig remegett, és nagyon illedelmes volt, nem nyúlkált, nem fogdosott, csak csókolt és csókolt, és én nagyon-nagyon boldog voltam. Arra ocsúdtunk, hogy a takarítónő benyitott a szobába. Sietve elbúcsúzott, a géphez hozzá sem ért, és még gyorsan elkérte a számom, és megadta ő is az övét. Hívjuk egymást, mondta.

Ó, mennyire utálom ezt a „hívjuk egymást” szöveget, bizonytalanná tesz, nyugtalanná, mert nem tudom, várja-e, hogy hívjam, mert ő nem mer zavarni, vagy nekem illik kivárni, hogy ő jelentkezzen? A csók kedden történt, péntekig vártam a telefonját, minden csörgésre összerándultam, de nem jelentkezett. Ekkor küldtem neki egy sms-t. Csak annyit, hogy hogy van?... Erre válaszolt is, igaz, csak szombat délelőtt, hogy sokat gondol rám, és nagyon szeretne újra átölelni. A torkomban dobogott a szívem. Visszaírtam, hogy jöjjön el hozzám vasárnap délután. Azért akkorra hívtam, mert tudtam, hogy akkor nem lesz otthon a fiam.

Mint egy tinilány, úgy készültem a vasárnapra...

A történet folytatását itt találod >>>