Mások és szexmunkások előnyben!

Jó dolog a demokrácia, s hogy minden pénzmozgás útja követhető. De nem árt valamilyen nyugtatót bevenni, vagy legalább kéznél tartani, mielőtt az ember tanulmányozni kezdi a NCA-ORSZ-10 mikrobetűkkel írt táblázatát. Mert néhány tételnél a csodálkozás talán haragba fordulhat. Például amikor a sűrűn teleírt oldalakon olyan egyesületek, intézmények nevét olvassa, amelyek azt sugallják: ide talán mégse kellene pénzt adni, hiszen a tagok nem nagyon szorulnak állami támogatásra. (Ha nekem dönteni kellene a bridzsbarátok egyesülete vagy a pipaklub kérelme, illetve a siket-vak gyerekeket segítő intézmény között, hát gondolkodás nélkül az utóbbinak adnék, az előző kettőnek nem.) De igencsak elgondolkodnék akkor is, amikor abban kellene döntenem, hogy vajon az olyan szórakozást, kedvtelést szolgáló társaságoknak adjak-e többet, mint a frizbi, a gombfoci, a strandlabda, vagy a golyós sportok kedvelőit fogják össze, vagy azoknak, akik a beteg, öreg, fogyatékos vagy egyéb rászorulóknak próbálnak segíteni. Azt hiszem, nagy szerencse, hogy nem én osztom a pénzt. Mert sokan a most kedvezményezettek közül tőlem egy fillért se kapnának. Ha nekem kellett volna dönteni, biztos, hogy a leszbikusok, melegek, biszexek nem kaptak volna annyit, mint azok, akik a látásukat vesztett embereken szeretnének segíteni.

Egy hete Dubrovnikban járva a helyi Vakok Egyesületében egy sokkoló számsor fogadta a belépőket: a táblázat azt foglalta össze: melyik ország mennyit költ havonta a vakok támogatására. Franciaország volt a sorban az első, havi 756 euróval, aztán jöttek a németek, olaszok, finnek, dánok. A vendéglátó horvátok a maguk havi 34 eurójával a sor végén kaptak helyet. Mi magyarok fel sem fértünk a táblára. Mert az itthoni támogatás olyan elenyésző, hogy szóra sem érdemes.

Ha valamire nincs állami pénz, ott nagy segítség a civil szervezetek működésére igényelhető pályázati pénz is. Az idén megítélt pályázati díjak azonban igencsak elgondolkodtatóak: vajon miért fontosabb a rossz lányok érdekeit védeni, mint a fogyatékkal élők életkörülményeit javítani? Ugyanis a táblázat tanúsága szerint a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete egymilliót érdemelt, míg a vakok segítségére sietők csak 200 ezret kaphatnak (az igényelhető 4 millió 300 ezer forint helyett!) Hogy ennyi pénz mire elég? A kutyák esetében legfeljebb egy heti működésre. Ugyanakkor a szexmunkások – azt hiszem ennyit „játszva” megkeresnek egy héten. Egy vakvezető kutyára éveket kell várnia a rászorulónak, mert annyira kevés a kiképzésre fordítható pénz. Pedig egy látását vesztett ember számára a függetlenséget, önállóságot jelenti a négylábú társ, segítésével kimozdulhat otthonról, biztonságosan közlekedhet a városban, könnyebben vállalhat munkát, kevésbé kiszolgáltatott.

Amikor elpanaszoltam a pályázati tételek böngészése közben tapasztaltakat, ismerőseim nevetve mondták: a döntéshozókat biztosan a társadalmi igényszint felmérése vezette. És – ami igaz, igaz: ma szexmunkásra nagyobb az igény, mint vakvezető kutyára!
Lehet, hogy igazuk van. Lehet, hogy döntéshozókat az is befolyásolhatta, amikor a pályázatokat elbírálták, hogy egy útszéli rossz lánynak legfeljebb a férfiak adnak „támogatást”, a nők, a családanyák aligha. A kutyák képzéséhez, etetéséhez talán viszont mindenki szívesen hozzájárul(hat).
S ha mégsem?
Hát forduljanak segítségért a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványhoz, amely az idén 3 millió támogatást nyert el az NCA táblázata szerint.

Herczeg Kata