Makarenkói pofon helyett

A szerelvényre várakozó utasok összenéztek, tekintetükben ugyanaz bujkált, mint amit egy hetven körüli asszony ki is mondott a mellette állóknak: „Na, az én fiam csak egyszer jött volna így haza, olyan pofont kapott volna, hogy attól helyre billent volna az esze...” De hosszabb eszmecserére nem jutott idő, mert befutott a metró, mindenki azon igyekezett, hogy felférjen. Most volt a délutáni csúcs. A heringes dobozhoz hasonlítható kocsiban az idős asszony a tarajos hajú fiú mellé sodródott. Előttük az ülőhelyen ötéves forma szöszke kisfiú, szépen sminkelt, elegáns, harminc körüli anyukájával. Ha az asszony ölbe vette volna a gyereket, még az idős asszonynak is helyet tudnak szorítani. De nem tette. Talán nem akarta összegyűrni a ruháját, mert a gyerek egy percig nem tudott nyugton maradni. Vélhetően unta a tömeget, az utazást, izgett-mozgott, s úgy kalimpált a lábával, hogy hol a punk fiú térdét, hol az idős asszonyt rúgta meg.

– Ne rugdoss! – kérte kedves hangon a második megállónál az asszony. A gyerek erre még erőteljesebben kezdett kalimpálni. Ekkor az asszony már a mamához fordult.
– Szóljon a fiára, kedves, hogy ne rugdalózzon. Nemcsak összekoszolja a ruhámat, de fáj is!
– Hadd rugdosson. Ha örökké fegyelmezem, ha mindenért rászólok, azzal megsérül az egója – hangzott a kioktató válasz.

– Az agyontetovált, karikákkal teli fiú már leszállni készülődött, az ajtó felé próbált nyomakodni, de erre a válaszra megállt. Visszafordult. Kivette a rágót a szájából és egy hirtelen mozdulattal a szőke anyuka hajába nyomta.
– Igaza van, énrám sem szóltak rám a szüleim, amikor ilyen kisfiú voltam…” – mondta, és leszállt.
Mi, akik ott álltunk a „tett színhelyén”, nehezen tudtuk visszafojtani a nevetésünket. A szőke anyuka hebegett-habogott, kikérte magának, és egyre jobban összeborzolta magát, ahogy a ragacsos rágótól próbálta megszabadítani a frizuráját.

Az idős asszony zavartan állt, mint aki szégyelli, hogy ilyen galibát okozott. De talán még jobban azt, hogy a külseje alapján ítélte meg a fiút, aki elégtételt vett a maga módján az őt ért inzultusért. Halkan csak annyit jegyzett meg:

– Azt hiszem, Makarenkónak azért mégiscsak igaza volt a jó időben jókor lekent pofont illetően. Persze, szegény Makarenkó korában még nem volt rágógumi…