Belfast kocsmáiban mindenki egyenlő

Írország fővárosából érkezvén az tűnik fel első pillanatra, Belfast mennyivel nyugodtabb város, mint Dublin. A nyelv ugyanaz, de a hangulat, az emberek viselkedése más.

Lakóinak többsége büszkén vallja magát a brit királynő alattvalójának. Még a benzinkút is angol zászlókkal díszített – nehogy bárkinek is kétsége legyen a tulajdonos hovatartozását illetően. Persze az ír jelképek is megtalálhatóak házak falára festve, cégtáblákon vagy a pólók feliratán – csak épp a város egy másik negyedében. Konfliktus egy évtizede, az 1998-as békemegállapodás óta szinte nincs, azóta a város soha nem látott fejlődésnek indult. A zavargások nyomai – amelyek harminc éven át meghatározták egész Észak-Írország képét – eltűntek a belvárosból.

Manapság egyre változik a városkép. A városközpontban sétálóutcákat alakítottak ki, ahol le lehet ülni padokra és hallgatni az utcazenészeket – trendi bárok, nyüzsgő kávéházak, elegáns bevásárlónegyedek vették át a katonai dzsipek és a szögesdrótakadályok helyét.


Békevonal ellenségekkel

A város kettéosztottsága azonban megmaradt. Belfast nyugati részét az ironikusan békevonalnak nevezett, 23 részből álló fal szeli ketté – egyik oldalán a katolikus, a másikon a protestáns negyed. Ez a kőből és acélból álló kerítés annyiban különbözik az egykori berlini faltól, hogy ezt a lakosok önszántukból, a saját védelmükre húzták fel, és átjárható. A kapukat mégsem használják – nem szokás átmenni az „ellenséges” területre. Az egyes negyedeket majdnem tisztán vagy britek, vagy írek lakják. Erről a főutak politikai falfestményei is tanúskodnak. Az idegen onnan tudhatja, épp melyik tábor lakhelyén jár, hogy a királynőhöz való hűségről szólnak-e a műalkotások, avagy kelta keresztek díszítik-e a festményt.

Söröző nők a Likőr Szalonban

Egy turistának kevésbé, de a helyiek számára teljesen világos, hová is tartozik egy belfasti. Másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szórakozóhelyekre járnak, és más sportágat kedvelnek az írek és az angolok. De van egy hely, ahol mindegy, honnan jöttél és ki vagy. Ez a kocsma.

A legszebb és a legkedveltebb közülük a híres Korona Likőr Szalon, amelyet még Viktória királynő idejében, 1849-ben építettek. Nemcsak a külső és belső csempék, a díszesen faragott teakfa boxok, de a gázlámpás (!) világítás is eredeti. A Koronában hétvégén egy tűt sem lehet leejteni, a vendégek csaknem fele nő. A szomszéd pubban viszont irodalmi sarkot is berendeztek: a könyvtár felirat alatt ugyancsak nők sörözgetnek.


Büszkeségük: a Titanic

A két „műintézménnyel” szemben áll az inkább vásárcsarnokra hasonlító Operaház. Némileg jobban sikerült a Városháza impozáns épülete a főtéren, viszont a mellette felállított óriáskerék hihetetlen stílustörés, igazi nagy balfogás. Ezt a város vezetői is elismerték, és elhatározták, a hatalmas játékszert átszállítják a kikötőbe. A kikötő amúgy is látványosan nagy, és arról is híres, hogy innen indult első, de végzetes útjára a Titanic. Lépten-nyomon e hajó nyomába botlunk: plakátokon, szuvenírboltokban, városnéző körutunk során. Míg máshol igyekeznének titkolni a sikertelenséget, itt büszkék a világ egykori legnagyobb hajógyárára és leghíresebb termékére. A Titanicon kívül nem kerülhető ki a város szülötte, George Best, az alkoholizmusába belehalt egykori aranylabdás futballista sem. Életrajzi könyveivel tíz éve tele vannak a boltok, és valószínűleg nincs még egy város a világon, amely repülőterét egy focistáról nevezte volna el.

Belfast képekben >>>