Szarból aranyat…

Születésnapos keresztlányomnak nézegettem könyveket, úgy került a kezembe Pernilla Stalfelt „remekműve”, a Kakikönyv. Hm… ezt ki a csuda vásárolja meg? A szülők? Hogy este ebből mondjanak mesét a gyereknek? Lehet, hogy nagyon elszaladt fölöttem az idő, és túl maradi vagyok, de én a klasszikus meséket jobban szeretem.

Az én gyerekkoromban még a Jancsi és Juliska volt a "menő", akkoriban még Hófehérkéről, Igazmondó Mátyásról meséltek az anyukák elalvás előtt csemetéjüknek. A kakiról valahogy nem esett szó. Legfeljebb akkor, amikor emberi vagy állati ürülékbe léptünk az utcán, meg akkor, amikor a hugomat a biliről felállva megdicsértük, hogy milyen ügyes nagylány már, ezt az adagot se a pelusba nyomta.


A világ persze fejlődött. az évszázados Hófehérke meg a Piroska és a farkas után jött Pompom, meg az űrlények, Mazsola és a Kis vakond, a Kisherceg, szóval a mesék is modernizálódtak, de valahogy az senkinek nem jutott még eszébe - mostanáig -, hogy a kakiról meséljen. Ott a könyvesboltban állva nehezen tudtam elképzelni, hogy az ötéves keresztlányom esténként majd ezt a kakimesét követeli az anyjától lámpaoltás előtt. Főiskolai tanulmányaimat visszaidézve a mese nevelő hatásáról még dereng valami, és arról is, hogy a psziché fejlődésében mekkora szerepe van a jó és a rossz ütköztetésének. Ezért is kellenek a sárkányos, boszorkányos, gonosz mostohás történetek. Igen, vannak tanmesék is, a fizika törvényeiről, az esőcseppről, a népek vándorlásáról...
Amikor a tévében a Pompom sorozat megjelent, kiderült, hogy a leghétköznapibb tárgyakat is nagyon bájos mesékbe lehet szőni. Na de a kakit???
Bár, ha belelapozunk ebbe a könyvbe, kiderül, hogy igazából nem is mese. Inkább amolyan enciklopédia. Kaki-enciklopédia. Nem is rossz definíció. Kinek juthat az eszébe ilyen témát választani? A könyv szerzője Pernilla Stalfelt, svéd írónő kultúratudományt és művészetet tanult, és jelenleg a stockholmi Modern Művészetek Múzeumában gyerekeknek rendez kiállítást, tart tárlatvezetést és foglalkozásokat. Tizenkilenc könyve jelent már meg, ezek közül ez a Kakikönyv aratta a legnagyobb sikert, elnyerte a svéd Astrid Lindgren-díjat, sőt a német Klax díjat is, amit pedig eddig csak német szerzők kaptak meg, olyan szerzők, akik a német gyermekkultúra területén egyedülállót alkottak. Tehát a svéd írónő megfelel a kategóriának. Egyedülállót alkotott: szó szerint aranyat csinált a szarból. mert ahogy olvasom: csak Európában 100 ezernél többet sikerült eladni a könyvből, és sok nyelvre lefordították, így került a magyar könyvespolcokra is. Ha még tovább kutakodom a témában, a végén elhiszem, hogy tényleg egyedülálló kultúrtermékhez juttatom ötéves keresztlányomat, ha ezzel a könyvvel lepem meg.


Végül győzött a józan ész. A könyv a polcon marad. Vegye meg az anyja, ha úgy gondolja, hogy nélkülözhetetlen információkhoz juthat általa a keresztlányom, vagy ha egy csomó kínos kérdésre nem szóban kell majd válaszolnia, hanem a gyerek kezébe nyomja a könyvet, olvasd el szépen, nézd meg a képeket, aztán megtudod... hogy a kaki büdös, hogy a puki buborékokat csinál a vízben, és az is büdös... Szóval megtud egy csomó olyan dolgot, amit magától is megtapasztalhat. Úgy döntöttem, én inkább egy gyermekeknek szóló lexikonnal fogom meglepni születésnapján a keresztlányomat. Igaz, ebben a kis enciklopédiában a sok okosság küözül hiányzik a kaki. De talán majd a második, javított kiadásba ez is bekerül.
Wanatka Gabriella