Víz és méreg

Szervezetünk naponta körülbelül 1,5 liternyi folyadékot veszít, ezt a veszteséget ugyanennyi folyadék bevitelével pótolni kell. De marad a kérdés: mit igyunk? Tavaly nyáron nyakamba zúdult a vízügyi szakemberek átka, amikor azt mertem leírni, hogy bizony a csapvíz nem túl egészséges. Felelőtlennek neveztek, aki indokolatlanul kelt pánikot. Mert a víz igenis tiszta! Iható! Erre megbízható méréseik vannak. Honnan veszem a tudós urak-hölgyek napi munkáját cáfoló állításomat? Hát nekem valóban nincsenek műszereim. Vegyszereim se. Csak gyakorlati tapasztalatom. Amikor két napra elutazom, és a madaraimnak, macskámnak két tiszta edénykébe „tiszta”’ csapvizet teszek, másnapra már nyálkás az edény fala. És az állatok nem is kortyolgatnak belőle.

Na jó, ha nem csapvíz, akkor legyen bubimentes ásványvíz… Az tényleg nem lesz nyálkás napok alatt, hiszen ott áll az üvegben palackozástól fogyasztásig – sokszor hetekig. És garantáltan ellenőrzik… Garantáltan? Most olvasom a hírt (a vízügyesek szerint megint biztos „rémhír”), hogy az ásványvízzel is bajok vannak. Merthogy mérget találtak benne. Egyelőre nem mindegyikben. De találtak.

Nem marad hát más, magamnak is, állatkáimnak is – pi vizet adok. (Ezt persze csak halkan jegyzem meg, mert ezzel ugyancsak az akadémikus tudással rendelkező szakemberek felháborodását váltom ki, szerintük ugyanis a pi-víz sarlatán szemfényvesztők pénzszerző akciója. Hát… lehet, de az legalább nem lesz nyálkás második nap estére sem… Valahogy sikerül kiszűrnie a csapvízből azt, amit a szakembereknek már nem… ) Miközben pi-vizes palackjaimat töltögetem, folyton nagyanyám jut eszembe, aki azon háborgott, hogy micsoda bolond világ van, boltban veszik az emberek a vizet, pénzért, amikor ott folyik a patak, csak bele kell meríteni a kannát vagy az üveget, és megvan a frissítő, üdítő italunk. Meg eszembe jut, hogy jó negyven évvel ezelőtt még a Duna vizével is lehetett főzni, hiszen jól felforraltuk, és nem volt benne se olaj, se méreg, se kosz… Nagyanyám még csak a pénzért kapható ásványvíz miatt zsörtölődött. Szegény el se tudta képzelni, hogy egyszer eljut oda a világ, hogy a sima ivóvizet is csak palackban lehet majd kapni. Mert ami a csapból folyik, az koszos, tisztíthatatlan, mérgező.

A víz maga az élet! – mondták a régi öregek. És mennyire igazuk volt. Étel nélkül akár negyven napig is elvan az emberi szervezet, víz nélkül néhány nap után összeomlik a keringés. Hiszen mi magunk is „vízből vagyunk”, még ha a Biblia azt tanítja is, hogy porból lettünk, porrá leszünk. Testünk 75-80 százaléka víz. Aki nem iszik eleget, ideges, feledékeny, rossz a közérzete, sőt el is ájulhat. Jó néhány idős emberrel száguldoznak a mentők, hogy infúzióra kötve pótolják legyengült szervezetükben a folyadékot. Mert ők nem isznak „tudatosan”, nem éreznek szomjúságot, eszükbe sem jut, hogy kortyolgassanak.

Jakab István a víz-vázú világegyetemről szóló vaskos könyvében (A teremtés titkai) azt boncolgatja: a víz emlékezik, információkat hordoz, megtalálható benne a Föld egész múltja, jövője. De ezt a jövőt (mondom én) mi emberek, könnyen tönkre tehetjük. Azzal, hogy szennyezzük, mérgezzük a környezetünket. A folyóvizeket, a talajvizet. És nem az ellenség teszi ezt – ahogy régen, a középkorban, amikor úgy próbálták a betolakodók harcképtelenné tenni a várvédőket, hogy megmérgezték a kút vizét. Nem, itt mi magunk mérgezzük a saját vizünket, és a gyermekeinkét. És a mérgezett vizet akár pénzért is áruljuk, mert most nem az élet fontos, hanem a profit.

S ha ez igaz, lehet, hogy a pi-vizemmel sem vagyok biztonságban, ahogy a tudós urak mondják, hiszen ez a technológia csak a kórokozókat tudja kiszűrni és a vizet aktivizálja. A méreg marad…