2010.10.25. 09:40
Erdélyi Mónika: teljes a csőd
Amikor Erdélyi Mónikától elköszönt az RTL Klub, mindenki úgy tudta, a műsorvezető több lábon áll, így nagy baja nem lehet.
Ám kiderült: vállalkozásai sorra csődbe mentek, és gyerekei apjaira sem számíthat a bajban.
Egy hete kellett távoznia Erdélyi Mónikának az RTL Klubtól, ahol tíz évig dolgozott. Ahogy lapunk is megírta előző számában, a csatornánál semmilyen műsorban nem tartanak rá igényt, de úgy tudjuk, más televíziós társaság sem kapkod érte. Mónikát megviselte a csatorna döntése. Ilyenkor búcsú bulit szoktak szervezni annak, aki hosszú ideig a csatorna arca volt, de ő ezt sem engedte. Az utolsó napon egyszerűen csak kisétált a kapun, és azóta nem lehet elérni telefonon.
Ám mikor Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója megerősítette lapunknak, hogy végleges a döntés, még nem tudtuk, hogy ez mekkora baj Mónika életében. Ugyanis sok barátjához, kollégájához hasonlóan mi is úgy tudtuk, hogy jelenleg is több lábon áll a műsorvezető. Ugyan elveszíti azt az állását, ami a fő anyagi hátteret jelentette, de azért nem fog éhen halni, hiszen megmarad neki szépségszalonja és menyasszonyiruha-kölcsönzője. Ám fülünkbe jutott a pletyka, hogy fitneszterme és fehérneművel foglalkozó bizniszei után ezek is csődbe mentek. Megkerestük hát budai szépségszalonját, ahol egy férfi úgy tájékoztatott minket: egy ideje ő vezeti az üzletet, amelyhez Mónikának már semmi köze sincs.
Nézd meg a galériát!>>>
Úgy tudjuk, ruhakölcsönzője is csődbe ment, helyén már élelmiszer bolt működik. Igaz, a ruhák Mónikánál maradtak, így előzetes egyeztetés után fel lehet próbálni a raktáron maradt darabokat. Szóval ez a bolt sem düböröghet…
NANA.HU -->