Mástól lett gyerekem, mégis boldogok vagyunk

Tamással gyerekkorunk óta ismertük egymást. Ugyanabba az óvodába jártunk, az iskolába is egymás kezét fogva indultunk minden reggel. Félve a többiek gúnyos megjegyzésétől ez persze megváltozott, de tudtam: Tamásra mindig számíthatok. Vele feküdtem le először, és mint annyi minden más, ez is természetes volt. És szép. Mellette biztonságban éreztem magam.

Gimnazisták voltunk, amikor Tamás apukája hirtelen meghalt. A lázadó, kamasz Tamás akkor egyik napról a másikra felnőtt lett, anyja és húga támasza. Szükségük is volt rá, mert a papa csak zűrös ügyeket és rengeteg adósságot hagyott hátra. Tamás estin tanult tovább, napközben dolgozott. Igyekeztünk sok időt együtt tölteni, mindketten vágytunk egymás társaságára.
– Nem akarok gyereket, családot soha – súgta egyszer kétségbeesetten a fülembe.
– Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem. – Pont nekem?
Megcsókolt, miközben még szorosabban ölelt.
– Rád mindig vigyázni fogok. Amíg csak élsz. De egy gyerek más. Ő nem tehet arról, hogy a világra jön. És ha velem történik valami? Neki ki lesz a támasza?
– De miért történne veled bármi is? Arról nem beszélve, hogy te nem a papád vagy. Rendben vannak a dolgaid. És egyébként rólam sem kellene megfeledkezned…
– Aha, ahogy a mamám is ott volt nekünk a bajban, igaz? – kérdezte gúnyosan.

Nem tudtam, mit is felelhetnék. Éreztem a lelkében dúló küzdelmet, de abban bíztam, hogy az évek majd begyógyítják a sebeket.
Tamás sikeres vállalkozó lett, fiatalon nevet szerzett az üzleti életben. Sokat dolgozott és közben tanult. Iszonyú húzóerő volt számomra: mindig azt mondta, ha neki munka mellett van ideje és ereje tanulni, akkor nekem nem lehet egy szavam sem, hiszen nekem csak az a dolgom. Jártam a közgázra, bár nem igazán tudtam, mi is szeretnék lenni.
– Drágám, velem fogsz dolgozni, rendben? – mondta mindig, ha megjegyeztem, hogy kétségeim vannak közgazdászjövőmet illetően.
Közben felépítettünk egy kis házat. Tamás irtózatos energiájából nekem is jutott, bár néha nem értettem, hogyan lehet alvás nélkül kibírni három-négy napot.
A diploma megszerzése után úgy éreztem, egy kicsit fellélegezhetek. Talán Tamás is megérti, hogy nekem más elképzeléseim vannak – gondoltam. Talán beszélhetnék egy kisbabáról is…
– Gyerek? Nem. Nem szeretnék gyereket, Éva. Mondtam már elég sokszor.

A teljes történetért kattints! >>>