Mitől alakulhat ki és hogyan ismerhető fel a gerincferdülés?
Gyermekei egészsége még a sajátjánál is fontosabb a szülő számára. A nehéz iskolatáska és a rossz testtartás a kicsinyek gerincét veszélyezteti. Hogyan előzzük meg, vagy ha már késő, miként vehetjük észre a bajt?
Néhány egyszerű vizsgálat
Figyelje meg gyermeke járását! Ha szokatlanul billegve, sántikálva mozog, nem árt kivizsgáltatni.
Nézze meg, hogy álló helyzetben a gyerek vállai egyformán, egy magasságban állnak-e! Ha a derék, a csípő és a kar által határolt ív (törzs-kar háromszög) nagyobb az egyik oldalon, mint a másikon, feltétlenül forduljon ortopédushoz.
Kérje meg a gyereket, hogy hajoljon előre! Húzza végig a kezét a gerincén, és figyelje meg azt is, hogy álló helyzetben vagy előrehajláskor nem emelkedik-e ki jobban a hát síkjából az egyik lapocka, mint a másik!
Úszással és tornával a megelőzésért
A hátizomzat erősítésének egyik legjobb módja, ha váltogatják a hát- és a gyorsúszást. A legjobb, ha egy gyógytornász által összeállított, személyre szabott gyakorlatsort végeztet a gyermekkel. A lényeg a rendszerességben rejlik, ugyanis így erősödik meg a gerinc melletti izomzat, és megelőzhetők a fájdalmak is.
Amikor a gyerkőc internetezik, kérje meg, hogy ülőlabdán foglaljon helyet. Ezen folyamatosan egyensúlyoznia kell, így megmozgatja a kicsi, gerincközeli, tartásért felelős izmokat. Speciális gyógytornát is lehet végezni az eszközön.
Tudta-e?
A gerinc stabilitását veszélyezteti, ha csupán egyetlen pánton lóg a gyerek válláról a táska. Persze a két pántnak is csak akkor van értelme, ha használják is őket...
Jó, ha egy táskának ki van párnázva a hátsó része, mert így kevésbé szúrják vagy bökik a gyereket a táskában levő élesebb, hegyesebb tárgyak. Sőt, a puha kidolgozástól a nagy súly is könnyebbnek hat.
Azok a táskák, amelyek már önmagukban is nehezek, növelik az összterhet. Érdemes tehát a vásárláskor odafigyelni arra, hogy választásunk minél kisebb súlyú táskára essen.
A keréken guruló táska is hasznos lehet, de a gyerek tanulja meg váltott kézzel húzni.
Borítókép: Shutterstock
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre