2019.07.05. 07:34
Naponta legalább nyolcszor kellene innunk
Naponta 8-10-szer javallott inni, kisebb mennyiségeket – mondta Antal Emese, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.
Forrás: Shutterstock
Fotó: AlohaHawaii
A szomjúság már enyhe fokú kiszáradást jelez a szervezetnek – tette hozzá az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A szakember elmondta, hogy
hőségben minden fajta folyadék jól jön, de hosszú távon a meleg italok jobban hűtenek, mint egy jeges ital.
A forró étel, ital fogyasztásakor ugyanis a szervezet is elkezdi hűteni magát.
Azt is elmondta, hogy a csípős ételeknek is hasonló hatásuk van, mint a forró italoknak.
A nehéz, magas kalóriatartalmú ételek viszont azért nem ajánlottak hőségben, mert azok hőtermelést jelentenek a szervezetnek.
Antal Emese a hőségben magas víztartalmú zöldségek, gyümölcsök, továbbá levesek, szószok fogyasztását ajánlotta.
Borítókép: illusztráció