A Tarot mondta meg: kisbabám születik

A szívem a torkomban lüktetett, az arcom vérvörös volt, éreztem, hogy ami most történik, az igazi varázslás. Pillanatokon belül megtudom, hogy szeret-e a Kovács Pisti a 3.b-ből, vagy jobb, ha gyászba borulok, mert a mi szerelmünknek végképp befellegzett. Rossz lett volna, ha ez utóbbit mutatja a kártya, de amitől igazán rettegtem, hogy kiderül, mindjárt meghalok. A Halál kártyája úgyis szörnyen morózus volt, semmi kedves vagy szívderítő nem volt a lapon, csak az a szörnyű, csontvázszerű rém, aminek a puszta gondolatától is a hideg futkosott a hátamon. A lehetőségtől, hogy épp az jut a kezembe, megbénított a félelem.
Emlékszem, egyszer anyám kihúzta magának a Halált, az arca elfehéredett, én meg kis híján sírva fakadtam, hogy akkor most árvagyerek leszek. De ő megvigasztalt, hogy a lap nem feltétlenül jelent rosszat, akár örülhetünk is neki.
- A halállal mindig együtt jár a születés – mondta anya -, ami meghal, annak helyébe mindig új jön, valami más, talán jobb.
És azt is mondta még, hogy ne féljek, nem ő fog meghalni, hanem valami dolog inkább, ügy, érzés vagy gondolat, ami az életében most jelen van.
Majdnem megnyugodtam, de azért annyira nem, hogy ne rettegtem volna továbbra is halálra váltan attól, hogy kihúzom a Halált.
Itt fekszem majd hófehéren a nagy piros szőnyegen, és amikor anyuék hazaérnek, kétségbe esve élesztgetnek majd, mint Hófehérkét, de hiába, hiába. Jaj, jaj, szegény én.
- Mi történhetett az egyetlen kislányunkkal? - sírdogálnak majd, és akkor észreveszik a kezemből kihulló rémséges lapot, a Halál kártyáját, bólintanak, és mindent értenek.
- Szegény kicsi gyerek - mondják majd, - de hát nincs mit tenni, a Tarot nem hazudik, ha Halál, hát Halál...

 

A kártyajóslás valahogy nem múlt ki az életemből, hiába lettem egyre nagyobb és okosabb (?), hiába tanultuk az iskolában, hogy csak a kézzelfogható, matematikailag bizonyítható, látható, érzékelhető dolgokban szabad hinni, a többi mind buta babona.
Hogy csak egy példát mondjak, a kártya jelezte előre életem legfontosabb eseményét. Ez egyébként cigánykártya volt, és ahogy hánykolódott a szobában, valahogy folyton kiesett belőle az Újszülött lapja. Eleinte nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de aztán újra meg újra felbukkant az asztal alól vagy a kanapé párnái közé csúszva, a konyhában, a mosogató mellett csak úgy, magában (máig sem értem, hogy kerülhetett oda).
Elkezdtem gondolkodni rajta, mit jelenthet, miért üldöz engem ez a lap.
A szinkronicitás elméletéről - hogy az ismétlődő, véletlennek tűnő dolgok nem igazán véletlenek - akkor még nem hallottam, nem tudtam, de éreztem, ráéreztem, hogy ennyi véletlen már nem lehet véletlen. Ez jel.