Az önbizalom a siker titka

Aki bízik magában, biztos lehet abban, hogy a sors nem kárhoztatja kudarcra. Ellenkezőleg: alkalmas arra, hogy éljen minden lehetőséggel. Aki bízik magában, annak nincs igazán szüksége arra, hogy akár állást, akár barátot elkívánjon mástól, mert meg van győződve, hogy megszerezheti magának a kívánt állást, s megnyerheti barátnak azt, akit kiszemelt.

Aki magas lovon ült, nem szívesen szállna le onnan, mert ingatagnak érezné a talajt a lába alatt, s nem viselné el, ha valaki a lábára lépne. Akinek van önbizalma, annak nincs szüksége ilyen magára erőltetett biztonságérzetre, mert bízik saját ítélőképességé­ben, intuíciójában, erkölcsi érzékében. Az ilyen ember számíthat arra, hogy mások belé helyezik a bizalmukat. S nem csoda, hogy a magas lovon ülőben nem bíznak, mert aki ismeri, tudja, hogy aki nem akar a magasból leereszkedni, az ragaszkodik az előítéleteihez.
Gyakran hallani ilyesmit: „Ha akarod, hogy valamit megtudjon ország-világ, bízd hétpecsétes titokként X.-re!” Aki locsog-fecseg, mindent kibeszél, általában önbizalomhiányban szenved, éppen ezért szívesen játssza meg, hogy kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, élvezi mások bizalmát. Akinek van önbizalma, annak nincs szüksége ilyen látszólagos megtámogatottságra. Tud hallgatni, nem változtatja egyik napról a másikra a véleményét, ezért bíznak meg benne mások.
Igen, összhang van az önbizalom és a bizalom között.

 

Az önbizalom a szimpátia és mindenfajta értelmes emberi kapcsolat alapja partnerrel, szomszéddal, kollégával, kolléganővel. Az önbizalom rokonszenvet gerjeszt, s aki ilyen rokonszenvet élvez, annak nő az önbizalma.

Önbizalomra szükség van, mert így működik zavartalanul az energiaáramlás. A hagyományos kínai orvostudomány szerint a betegség oka az energiaáramlás zavara. Ha túl sok van az egyik energiából és túl kevés a másikból, akkor az egyik helyen összetorlódik az energia, a másikon hiány keletkezik, és ez a kiegyensúlyozatlanság gyengíti a szervezetet. S aki ilyen állapotban ragaszkodik ahhoz, hogy elérjen valamit, amit eddig nem sikerült, arra könnyen rátörhet a stressz. Az önbizalmat nem lehet erőltetni, annak belülről kell jönnie, lépésről lépésre.

 

A mimóza különösen sértődékeny. Egyetlen rossz szót is a szívére vesz. Hát még a kritikát! Minden mimóza ember azzal védekezik, hogy ő érzékeny, ami másként hangzik, mint a sértődékeny. S azt nem tudja – vagy nem ismeri el –, hogy önbizalomhiányban szenved. Mert aki bízik magában, az osztályozni, rangsorolni tudja a kritikát: ez elfogadható, arról nem kell tudomást venni. S amíg az ugyanolyan kritika sérti az önmagával szemben bizonytalan embert, az önmagában bízó akár hízelgőnek is találhatja, mert úgy érzi, hogy a kritizálót – a kritikust – érdekli a személyisége, s a kritikával használni akar. Ez pedig a kritizáltnak új energiát adhat, ösztönözheti, hogy fejlődjön, ha szükséges, változzon.

Legújabban tudományosan bizonyított az önbizalom hihetetlen, csodával határos hatása. Ha valaki legyőzi a rákot, úrrá lesz valamely látszólag gyógyíthatatlan betegségen, ez az öngyógyítás a szellemi energiának köszönhető. Ennek forrása az önbizalom, ami egyszerűbb esetekben hozzásegít, hogy valaki másoknál hamarabb kigyógyuljon az influenzából, hamarabb túljusson baleset okozta megrázkódtatáson. Az ilyen siker újabb energia forrása lehet.
Kudarc mindenkit érhet: valami nem úgy sikerül a magánéletben, ahogyan szeretné, áthatolhatatlannak tűnő akadályba ütközik hivatása gyakorlása közben. Aki önbizalomhiányban szenved, ilyenkor úgy érzi, üldözi a sors, s minden újabb negatív esemény elkeseríti. Az érzés pedig, hogy soha nem tud kijutni a kátyúból, kedvét szegi, csökkenti az energiáját – s a vége: betegség. Akinek megfelelő az önbizalma, annak a kudarc csak figyelmeztetés. Ezért aki bízik önmagában, annak a kudarc megélése csak átmeneti állapot.

Csak az maradhat egészséges, aki értelmét látja az életének, aki hisz és bízik valamiben. Ahogy Hans Jonas német filozófus írta A felelősség elve című könyvében: „A felelősség vállalása azt jelenti, hogy hiszünk valamiben, ami nálunk nagyobb és fontosabb. Ez lehet a természet. És lehet a szerelem.”

 

 

Ne hidd, hogy növelheted az önbizalmad, ha úgy gondolod, alapjában kell megváltoznod, hogy önmagad számára is  elfogadható legyél. Indulj ki a saját adottságaidból! Állíts össze egy listát a rossz szokásaidról, beidegzettségeidről, gyengeségeidről, és gondold végig, hogyan tudnád azokat pozitív tulajdonságokká változtatni. Nem fog könnyen menni, de némi fejtöréssel megtalálhatod a megoldást, s akkor már csak meg kell valósítani az átállást. Így válhat a túlfeszültségből sugárzó temperamentum, az érdektelenségből nyugodt szemlélődés, a kíváncsiságból érdeklődés, a kávé melletti traccsolásból angol típusú bensőséges hangulatú teázás, az összetűzéstől való félelemből diplomatikus eszmecsere, a gorombaságból őszinteség, a szentimentalizmusból romantika, a hétvégi lehangoltságból vasárnapi baráti csevegés, a kínos pedantériából rendszeretet, a bántó, mindenkinél jobban tudásból imponáló tájékozottság.

Anélkül, hogy okod lenne rá, este félsz egyedül hazamenni a moziból, vagy félsz lemenni a pincébe a sötét lépcsőn? Ha ilyen esetekben inadba száll a bátorságod, legjobb, ha minél előbb a végére jársz, miért van ez így? Rajtad múlik: megpróbálod egyedül, szakkönyvekben keresel megoldást, álomfejtéssel próbálkozol vagy pszichiáterhez fordulsz. Mindenesetre szükséges megszabadulni az ilyen félelmektől, hogy erősödjön az önbizalmad. Ahhoz ugyanis, hogy bízz magadban, elengedhetetlen, hogy megismerd önmagad, bevilágíts tudatod rejtett zugaiba, s megtudd, mire mikor, hogyan és miért reagálsz.