A színek hatalma

Mindennapi életünkben a színek legtöbbször természeti jelenségekhez kötődnek. A kék mindig a tengert, az eget, a látóhatárt idézi, a zöld a természetet, a megújulást, a vörös az életet, a haragot, a vért, a forradalmat.

Aki egy nehéz nap délutánján úgy érzi, nem tud még pihenni, legalábbis nem a lakásban, az sétálni indul, és közben nem is sejti, hogy ezt azért teszi, mert a szervezete a zöld színre vágyik. Hívja a park, az erdő, a domboldal vagy a folyópart.

Viszont ha a környezetében sok a vörös, a narancsszínű vagy a sárga, akkor feltöltődik energiával, s ilyenkor még a munka is könnyebben megy, mert ezek a színek a tevékenységre hatnak pozitívan.

Ősi szimbolikus jelentés

Már az ókorban ismerték – igaz, nem sokan és nem mindenhol – a kromoterápiát, a színek gyógyító hatását. Az ehhez készült elmélet hívei állítják: a szervezetnek sok egyéb mellett mindig a megfelelő színre van szüksége a normális működéshez. Az őskorban a halottat azért festették vörösre, mert hitték, hogy az „élet színétől” újraéled. Úgy gondolták, minden embernek meg kell kapnia bizonyos „színadagot”, és akkor nem lehet nagyobb baja.

A színek szimbolikus jelentése összefügg az emberi pszichikumra kifejtett hatásukkal. A szerelmes azért piros rózsával üzeni meg érzelmeit, mert ez a szenvedély jelképe. Ugyanakkor a vörös izgat is, gerjeszti a nemi vágyat. Nem véletlen, hogy évszázadokon keresztül a prostituáltak vörös inget viseltek. (A híres Greco-festményen, a Szent család című képen bűnbánó Magdolna, a bűnös nő lángoló vörös leplet von lehajtott fejére.)
A színekben rengeteg hangulatkeltő elem rejlik. Az egyik derűt, örömet, a másik nyugalmat, áhítatot, a harmadik bánatot ébreszt.

A színek és a személyiség

Mindenki ismer olyan embert, aki tarkán, színekben gazdagon öltözik és olyat is, aki épp ellenkezőleg, egy vagy két egyszerű színt kedvel csak öltözködésében, és ezen hosszú évtizedeken át nem változtat. A szakértők kétféle magyarázatot találtak a jelenségre. Az egyik szerint azok nem kedvelik a színeket, akik gyermekként meglehetősen sivár, egyszínű világban éltek. Mások viszont alaposan megjegyezték, szinte beléjük vésődött a gyermekkori játékok színe, vagy a táj, ahol felnőttek.
A másik magyarázat a színek jelképrendszerével függ össze. Sok ember, különösen a nők öntudatlanul is lelkiállapotukhoz illesztik a ruhájuk, lakásuk színvilágát. Aki alapjában rosszkedvű, szívesebben hord szürkét vagy feketét.

A VÖRÖS – Az élet színe.
Az élettel teli, kirobbanóan szép emberek, és az élet örömeit kedvelők a pirosért rajonganak. Nem véletlen, hogy az autógyárak néhány sportkocsit eleve piros színben gyártanak – e műfajban elképzelhetetlen a fekete vagy a szürke.
A pszichológusok hosszas vizsgálódás után megállapították, hogy a lobbanékony természetű emberek (és a 14-18 éves fiatalok) nagyon kedvelik a vöröset. A tizenévesek hangulata a legváltozóbb, ők az egész világgal szemben állnak, mindenkivel harcba szállnak. Érzelmük ekkor teljesedik ki, rajongásuk mindinkább a másik nem felé fordul. Dacolnak a szüleikkel, tanáraikban ellenfelet látnak.
(Aki a vöröset kékkel együtt választja, az többnyire ingerlékeny, idegileg labilis. A vöröset-zöldet együtt választók körében sok a nyugtalan álmú, a rossz alvó.)

A KÉK – évezredek óta a végtelenség jelképe.
Az egyiptomi sírokban sok kék kőből faragott amulettet találtak – a lélek halhatatlanságának szimbólumaként.
A világos, hideg kéket elsősorban a lányok kedvelik (fiúk szinte alig választják), vagyis ez a szín női tulajdonságokat hordoz. Könnyed, finomsága kilendít a rohanó élet zsivajából, csendet, nyugalmat áraszt. Kedvelői kitartóak a munkában, hűek az eszméikhez, még akkor is, ha ebből hátrányuk származik. Nehezen befolyásolhatóak, inkább ők győznek meg másokat. Nagyon szeretnek vitatkozni. Fontos számukra, hogy a környezetük jó véleménnyel legyen róluk.

A sötét, meleg kék és az ultramarin kedvelője egyszerre helyt tud állni a családban és a társadalomban is.

A világoskéket zölddel együtt szeretők köréből kerülnek ki a skizofréniások. Ahogy Csontváry és Van Gogh képein sem véletlen e két szín állandó együttes megjelenése. Van Gogh még az Önarcképének hátteréül is a világos kékeszöldet választotta, pedig szenvedélyes festő volt. Végül elmegyógyintézetben fejezte be az életét (és persze ott is a kékeszölddel nyugtatta fáradt idegeit).

A SÁRGA – a Nap színe.
Világosságot, meleget áraszt. Kedvelői szívesen sportolnak, mozgásigényük óriási. Lelkesedésük azonban szalmaláng. Vonzódnak a látványos dolgokhoz, szereti a feltűnést, mindig tetszeni akarnak.

A NARANCSSZÍN – pártolóinak többsége sport- és zenerajongó.
Az élet könnyebbik oldalát keresik. Követik a divatot, könnyed formaalakítók. Nem látják meg a lényeget, nem is igen törekszenek annak megismerésére. Minden tekintetben kiegyensúlyozottak, nyugodtak, de nem kitartóak.

A DRAPP – „felnőtt” szín, gyerekek alig választják.
Aki kedveli, az lendületes, önálló egyéniség. Művelt, és nagyon büszke a jó tulajdonságaira.

A MUSTÁRSZÍN – kedvelője aggályos, csüggedő típus.

A BARNA – nagyon kevesek kedvence.
Az emberek többségében inkább kellemetlen, nyugtalanító hatást vált ki. Akinek tetszik, a kritikus hajlamú, zárkózott, bátortalan. Kevés a barátja, környezete különcnek tartja. Ragaszkodik a tradíciókhoz. (Érdekes megfigyelés, hogy leginkább a Bak-jegyűek kedvence.)

A BORDÓ – sem igazán közkedvelt.
Aki választja, rapszodikus, hangulata irányítja. Kitűnő művészi hajlammal rendelkezik, de képességét csak ritkán használja ki.

A ZÖLD – kedvelői csöndesek.
A zöldimádók környezetükkel szemben igénytelenek. Ezzel szemben szinte olthatatlan a kultúra iránti vágyuk, jó előadók, írásban is nagyszerűen tudják kifejezni magukat. Ítélőképességük kiváló.

A RÓZSASZÍN – a fiatalok kedvence.
Azok választják, akik alkalmazkodnak a közösségi szabályokhoz, tevékenyen részt vállalnak a közösségi munkában.

A LILA – a hétköznapokban az öregség színe, a szomorúság jelképe.
Ám akinek ez a kedvenc színe, az tele van tudásvággyal, vonzódik a misztikához, és rendkívül érzékenyen reagál mások hangulatváltozásaira. Kitűnő médium lehet.

A FEHÉR – kedvelői sokoldalúak.
Valójában nem önálló szín: a színskála valamennyi színének együttes megjelenése. Kedvelői sokoldalúak, de egyedül kevésbé boldogulnak az életben, kell valaki, aki „kibontja” színes egyéniségüket, a bennük rejlő tehetséget, különben elkallódnak.

A FEKETE – imádói szűk látókörűek.
Ez a szín, az összes többit magában foglalja, de nem lehet szétbontani, mint a fehéret. Aki tetszőnek találja, annak igen szűk az érzelmi skálája, megfáradt, kiégett, elfásult.

A SZÜRKE – szeretete egyfajta önbizalomhiányra utal
A fehér és a fekete keverékéből kialakult szín kedvelője csöppet sem szürke egyéniség, bár egyfajta önbizalomhiányra utal. A világosszürkét választók depresszióra hajlamosak, és nem tudnak élni az élet kínálta lehetőségekkel. A sötétszürke kedvelői akarnoksággal, kíméletlen céltudatossággal leplezik belső bizonytalanságukat.