2009.06.18. 16:31
Laktató, mégis fogyaszt – a cukkini
Az hogy a cukkini népszerűsége az utóbbi években jelentősen megnőtt, valószínűleg nemcsak a belőle elkészítendő változatos ételeknek köszönheti, hanem annak az áldásos tulajdonságának, hogy amennyire laktató, annyira könnyű – tehát egyáltalán nem hizlal.
Rokonaihoz – az uborkához, a tökhöz vagy a dinnyékhez – képest a víztartalma jóval kisebb, viszont rendkívül sok fontos ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Ezek közül a legjelentősebb a héjában található védőhatású béta-karotin, de bőségesen tartalmaz C-vitamint, folsavat, káliumot, kalciumot, foszfort, mangánt, cinket, valamint szelént.
Nem csak „hétköznapi fogyasztásra”, de fogyókúrákra, diétákra is alkalmas, hiszen energiatartalma nagyon alacsony (32 kcal/100g), zsírtartalma pedig elhanyagolható. Húsos fogásokkal kiegészítve igen ízletes ételek készíthetőek belőle.
Cukkinivel töltött kalamári
Hozzávalók:
80 dkg kalamári, 20 dkg rák (koktél), 1 kisebb cukkini, 5 dkg vaj, olaj, só, fehér bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1 zsemle, néhány szál petrezselyem
Elkészítés:
A kalamárit megtisztítjuk. A külső hártyaszerű bőrét lehúzzuk, majd a fejéről a lábait levágjuk, a fejet kidobjuk. A belsejéből mindent eltávolítunk, majd kívül-belül megsózzuk.
A cukkinit apró kockára vágjuk és a vajon enyhén megsózva félpuhára pároljuk. A koktélrákot kevés olajon lepirítjuk. Zúzott fokhagymát adunk hozzá, megsózzuk, borsozzuk, a cukkinival és a finomra vágott petrezselyemmel együtt a beáztatott, kicsavart zsemléhez adjuk. A tojást is belekeverjük, majd a cukkinis tölteléket a kalamári testébe töltjük. (Nem túl feszesen, mert sütés közben összeugrik.) Hústűvel vagy fogvájóval rögzítjük. Serpenyőben kevés olajon hirtelen megpirítjuk mindkét oldalát, majd alufóliával letakart tepsibe helyezve a sütőbe tesszük és 180 fokon puhára pároljuk. Amikor elkészült, vastagabb szeletekre vágva, főtt burgonyával vagy salátával kínáljuk.
Cukkinifasírt
Hozzávalók:
3 kisebb cukkini, 3 tojás, 3 gerezd fokhagyma, petrezselyem vagy kapor, só, kevés reszelt parmezán, annyi zsemlemorzsa, hogy formázható legyen
Elkészítés:
A cukkinit lereszeljük, besózzuk, félretesszük fél órára, majd kinyomkodjuk a levét. Összekeverjük a tojással, a zúzott fokhagymával, a felaprított petrezselyemmel vagy kaporral, hozzáadjuk a sajtot és annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen. Fasírtokat gömbölyítünk belőle, és bő olajban kisütjük. Salátával vagy petrezselymes újkrumplival tálaljuk.
Fehérboros cukkinikrémleves vajas krutonnal
Hozzávalók:
40 dkg cukkini, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, görög fűszerkeverék, 1 dl száraz fehérbor, petrezselyem, kenyér, vaj, 1 dl tejszín
Elkészítés:
10 dkg cukkinit felkarikázunk és félreteszünk, a többit felkockázzuk, és a felaprított fokhagymával, sóval, borssal és a fűszerkeverékkel az olívaolajon megpároljuk. Hozzáadjuk a bort és 4 dl vizet, és 10 percig főzzük. Ezután összeturmixoljuk, belekeverjük a tejszínt, az aprított petrezselymet és a félretett cukkinikarikákat, majd néhány perc alatt készre főzzük. Vajon pirított kenyérkockákkal tálaljuk.
Töltött cukkinitekercs
Hozzávalók:
40 dkg cukkini, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 piros húsú paprika, 2 vastag húsú zöldpaprika, 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál szárított kakukkfű, 1 mokkáskanál szárított rozmaring, 30 dkg szeletelt gépsonka, 15 dkg koktélparadicsom, 5 dkg reszelt parmezán, fogvájók a megtűzéshez
Elkészítés:
A cukkiniket megmossuk, levágjuk a végeit, szárazra töröljük, és hosszában vékonyan felszeleteljük. A hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és kockára vágjuk. Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megsütjük benne a cukkiniszeleteket mindkét oldalát, ezután kivesszük, és hűlni hagyjuk.
A visszamaradt olajban állandóan kevergetve négy percig sütjük a hagymát, a fokhagymát és a paprikát. Megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kakukkfűvel és a rozmaringgal, jól összekeverjük és kihűtjük.
A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A cukkiniszeleteket hármasával, egymást kissé fedve, egymás mellé fektetjük. Ráteszünk egy szelet sonkát, megrakjuk a zöldségkockákkal, és óvatosan feltekerjük, fogvájóval összetűzzük, és szép sorban a tepsibe tesszük. Sütőben (vagy grillezőben) kb. 15 percig sütjük. A paradicsomot megmossuk, felkarikázzuk. A megsült cukkinitekercseket megszórjuk a parmezánnal, a tetejére rakjuk a paradicsomot és bagettel kínáljuk.
Húsgolyók zöldségekkel sütve
Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 1 piros húsú kaliforniai paprika, 2 hegyes erős paprika (ízlés szerint), 40 dkg cukkini, 80 dkg darált hús, 1 tojás, 1 teáskanál szárított oregánó, 1 dl olívaolaj, 1 ág rozmaring, 1 konzerv tisztított, darabolt paradicsom (40 dkg)
Elkészítés:
A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, és vastagabb szeletekre vágjuk. A fokhagymát vékonyan felszeleteljük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A húst összekeverjük a tojással, és sóval, borssal, oreganóval ízesítjük, majd gombócokat formázunk belőle. Egy tepsibe öntjük az olajat, beletesszük a gombócokat, és 10 percre betesszük a sütőbe. Ezután a tepsit kivesszük a sütőből, beleszórjuk a zöldségeket, mellétesszük a rozmaringágat és az erős paprikát. Öntünk rá 1 dl vizet, és a paradicsomkonzervet is köré öntjük. Visszatesszük a sütőbe, 25 perc alatt összesütjük.
Hússal töltött cukkiniladikok
Hozzávalók:
4 kis cukkini, 60 dkg darált hús, 1 nagy pohár tejföl, 4 gerezd fokhagyma, ételízesítő, petrezselyem, füstölt sajt, olívaolaj
Elkészítés:
A cukkiniket félbevágjuk, a belsejét kikaparjuk. A darált húst kevés olívaolajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a cukkini kikapart belsejét, majd ha elfőtte a levét, belekeverjük a tejfölt, az ételízesítőt, a fokhagymát és a petrezselymet. A cukkiniladikokat kiolajozott tepsibe rakjuk, megtöltjük a húsos raguval, a tetejét megszórjuk füstölt sajttal. 180 fokon addig sütjük, míg a sajt a tetején szépen megpirul.
Ajánljuk még:
- Mediterrán ízeket az asztalra >>>
- A 4 legjobb töltött finomság >>>