2017.09.21. 07:56
A német-magyar kamarai elnök szerint csökken a bürokrácia
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint Magyarország idén már jóval a régiós átlag fölött szerepelt a bürokráciával, a közigazgatással való elégedettség terén.
A kamara évek óta készít felmérést tagvállalatainak körében, régiós összehasonlításban Magyarország idén már a negyedik helyet foglalta el a listán – jelentette ki Dale A. Martin, a kamara elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent interjúban.
A cégek számára fontos, hogy a hatóságok gyorsan reagáljanak, együttműködő partnerként viselkedjenek a vállalatokkal szemben, ha ugyanis a vállalat nem kap időben választ, az a versenyképességét is ronthatja, mert lépéshátrányba kerülhet a többi szereplőhöz képest – fejtette ki Dale A.
Jelenleg a cégek társasági adóval kapcsolatos adminisztrációs terheit csökkentő javaslatot készítenek elő a nemzetgazdasági tárca számára mondta el Dale A. Martin, hozzátette: korábban a kamara számos olyan konkrét javaslatot nyújtott be a szakképzés területén, amely később bekerült a szabályozásba.
Leszögezte, hogy felméréseik eredménye a kormány számára lehet kritika is, de elsősorban az üzleti környezet további fejlesztéséhez hivatott megalapozott szempontokat szolgáltatni. A kormány tudomásul veszi jelzéseiket, és reagál is rájuk – tette hozzá.